2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Lezárt ügyek: Vádemelési javaslat a rablással gyanúsítható párossal szemben

Lezárt ügyek: Vádemelési javaslat a rablással gyanúsítható párossal szemben

Egy férfi, illetve fiatalkorú társa a megalapozott gyanú szerint megfenyegette, majd elvette a mobiltelefonját és fülhallgatóját egy kazincbarcikai fiatalembertől. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 20 éves férfival és 15 éves társával szemben.

Amint arról korábban már beszámoltunk a két gyanúsított 2020. július 6-án az esti órákban Kazincbarcika belvárosában egy késsel megfenyegetett egy fiatalembert, majd elvették mobiltelefonját és fülhallgatóját.

A sértett ezt követően azt mondta az elkövetőknek, hogy otthonában van egy másik telefon is, amit az elraboltért cserébe ingyen odaadna, ezért őt hazáig kísérték. Ekkor a sértett az elrabolt mobilkészülékét kikapta az egyik gyanúsított kezéből és a lakásába rohant segítségért kiáltva, amelynek következtében a két férfi elszaladt, akiket azonban a rendőrök néhány órán belül elfogtak.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a nyomozás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp