2025. 05. 6. kedd

Frida, Ivett

1 EUR 404 HUF
1 GBP 475 HUF
royal_magazin_PNG

Elég volt!

Az LMP sok év után végre elérte, hogy a KSH megadja a mediánbér összegét, ami azt mutatja, hogy nagyon rosszul élünk. Ennek nyomán a kormánypropaganda azonnal beindult, reakcióra kényszerült és újra megpróbálja megtéveszteni az embereket. Elég a mellébeszélésből, elég az emberek problémáinak semmibe vételéből, elég a Fideszből!

Az eddig titkolt mediánbér sokkal inkább mutatja a lakosság valódi jövedelmi helyzetét, azt a bért, ami a többségre jellemző. Az LMP követelésére a KSH által végre közzétett adatokból kiderül, hogy a mediánbér 2019-ben 292 320 forint volt Magyarországon. Ez az adat még mindig nem a teljes valóságot mutatja, hiszen ez sem számol az 5 főnél kisebb cégeknél dolgozókkal és a részmunkaidősökkel sem, akik nyilván még lefelé húzzák a számokat.

Ráadásul nem nettó összeget láthatunk, vagyis nem annyit, amit tényleg megkapnak az emberek, de bruttóból is egyértelmű, hogy a medián nettó bér Magyarországon 2019-ben 200 ezer forint alatt volt.

Időközben az Eurostat is közzétette a 2019-es adatait, amiből jól látható, hogy mennyire tragikus volt a magyar emberek helyzete már járvány előtt is.

Az EU statisztikai hivatala szerint – amire Orbán Viktor is szeret hivatkozni – egy magyar háztartásban az egy főre jutó nettó mediánjövedelem 156 000 forint volt 2019-ben, ami alig a harmada az Unió átlagnak és Bulgáriát, valamint Romániát megelőzve a 3. legalacsonyabb a tagállamok között.

A KSH és az Eurostat adatai egyértelműek: a magyar emberek nagy része iszonyú kevés pénzből él – 10 év Fidesz kormányzás és „Magyarország jobban teljesít” után. Ebből elég!

Schmuck Erzsébet,
az LMP társelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!