2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Több mint két tonna túlsúllyal közlekedett
55935

Több mint két tonna túlsúllyal közlekedett

A rendőrök az M3-as autópályán – Emőd közelében – szűrték ki a forgalomból a túlsúlyos teherautót.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai 2021. február 17-én a reggeli órákban az M3-as autópályán egy lengyel felségjelzésű tehergépkocsi román vezetőjével szemben intézkedtek.

Az autó platóján egy másik tehergépjármű volt a rakomány, így a sofőr által vezetett jármű súlya a megengedett legnagyobb össztömeget 2,1 tonnával haladta meg. A járőrök egy pihenőhelyre kísérték és 500.000 forint közigazgatási bírsággal sújtották a tetten ért sofőrt.

A férfi nem okult az esetből, ugyanis a járőrök a déli órákban már az autópálya igrici pihenőhelyénél figyeltek fel ismét a járműre. Újból megállították és újabb 500.000 forint közigazgatási bírság megfizetésére kötelezték. A sofőr ekkor már lepakolta szállítmányát és e nélkül hajtott tovább.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök – a kiemelt szabálysértések elkövetőivel szemben – a közlekedés biztonsága érdekében alkalmazzák az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét.

… hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…
Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!