2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Járványhelyzetben is stabilan működik az adóhivatal

Járványhelyzetben is stabilan működik az adóhivatal

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal célja a szabályos adózás támogatása és nem a bírságolás – hangsúlyozta 2020-ról szóló évértékelőjében a NAV vezetője. Az ellenőrzések jelentős része támogató jellegű, a klasszikus adóvizsgálatok aránya hét százalékra csökkent. A NAV munkatársai a digitalizált információs rendszerekben ma már azt is látják, hogy melyik adózóhoz milyen eljárást kell rendelniük – mondta Sors László.

A NAV évértékelő értekezletét a pénzügyminiszter videóüzenete nyitotta. Varga Mihály úgy fogalmazott: 2020 márciusa Magyarországon is a gazdasági növekedés szinte példátlanul hosszú időszakát törte meg. Az adatok azt mutatják, hogy a gazdasági visszaesés nagyobb, gyorsabb és pusztítóbb az 1929-es nagy gazdasági világválságban tapasztaltaknál. Ami akkor három év alatt következett be – tőzsdei zuhanás, hitelpiacok befagyása, elbocsájtások, gyárleállások – most néhány hét alatt végbement. A magyar gazdaság számára ez azt jelenti, hogy a tavalyi évre 5-6 százalék közötti visszaeséssel kell számolnunk. A kormány gazdaságpolitikai elvei azonban most sem vesztették érvényüket. Továbbra is a munkahelyteremtés, a gazdasági fejlődés, a családok támogatása áll a középpontban – mondta a pénzügyminiszter.

Sors László, a NAV vezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy a fennállásának tizedik évében járó adó- és vámhivatal nemzetközi viszonylatban is jelentős digitális fejlesztései – a gépek közötti kommunikáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása – az állampolgárok és a vállalkozások adózásának egyszerűsítését szolgálják. Szerepük egyrészt az, hogy megkönnyítsék az évi mintegy 25 millió adózói bevallás és kötelező adatszolgáltatás folyamatát, másrészt valós idejű információkkal szolgáljanak a gazdasági eseményekről. Ugyanakkor ezek az eszközök garantálják az állam és a tisztességes vállalkozások kárára működő, súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető bűnszervezetek kiiktatását is.

A vállalkozások digitalizálásában is felhajtó erőként működő hivatali megoldások a járványhelyzetben is biztosítják a NAV stabil működését, ami az állami bevételek garanciája. 2020-ban az ügyfélszolgálati kapcsolatokban az elektronikus csatornák domináltak, 33 százalékkal csökkent a személyes ügyintézés és csaknem 80 százalékkal többen hívták telefonon a hivatal munkatársait, mint az előző évben.

A kormányzati adókönnyítések végrehajtásán túl, az átmeneti szabályokhoz alkalmazkodott hivatal, jelentős adatvagyona alapján szektorokra bontva képes mérni és bemutatni a gazdasági szereplők járványhelyzeti reakcióit, a bajba jutott vállalkozások nehézségeit is. A NAV által kezelt bevételekből – ami az államháztartás adó jellegű bevételeinek 94 százalékát teszi ki – pontosan látszik, hogy az áfából, a járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból a vártnál kevesebb bevétel származott az elmúlt évben.

A gazdasági visszaesés és az adókönnyítések ellenére tavaly mintegy 2 százalékkal több volt a NAV bevétele, mint 2019-ben. Ebben a hivatal teljesítményén túl komoly szerepe volt az adópolitikának és a gazdaság szereplőinek is. 2020-ban 15 ezer 813 milliárd forint folyt be az adó- és vámhivatalhoz, ami mintegy 94 százaléka a kormány által még a járványhelyzet előtt tervezett bevételnek. 2021-ben 17 ezer milliárd forint beszedése a cél – mondta évértékelőjében Sors László, a NAV vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!