2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Miskolcnak szüksége van a kormány által elvett milliárdokra
royal_magazin_PNG

Miskolcnak szüksége van a kormány által elvett milliárdokra

Tanulságos ez az év mindannyiunk számára, ugyanis megmutatta, hogy a Fidesz-hatalom – a világon egyedülálló módon – segítség helyett a neki be nem hódoló önkormányzatok tönkretételét tűzte ki célul a járvány elleni védekezésre hivatkozva – állapította meg a Velünk a Város frakció miskolci sajtótájékoztatóján Hegedűs Andrea. A frakcióvezető-helyettes pozitív példaként a szomszédos Ausztriát idézte, ahol a kormány sarcolás helyett 900 milliárd forint plusz támogatást adott a járvány miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak.

Életminőségünket a járvány ellen szükséges intézkedéseknél is jobban roncsolja az Orbán-kormány kicsinyes bosszúállása, amely mit sem törődik azzal, hány százezer ember életét, mindennapját nehezíti meg – tette hozzá. A DK önkormányzati képviselője ezek után kiemelte: a COVID okozta világméretű egészségügyi, társadalmi, gazdasági válsághelyzetben a Fidesz arra mozgósítja hatalmi gépezetét, hogy a demokratikus intézményrendszerek utolsó bástyáit jelentő önkormányzatokat, köztük a miskolcit, térdre kényszerítse. „Ez az, amit a Velünk a Város frakció és a városvezetés eddig sem engedett és nem is fog, annak ellenére sem, hogy büntetőintézkedéseivel a miskolciaktól idén 3,6 milliárd forintot vehet el” – emlékeztet Hegedűs Andrea. Legnagyobb tétel a város önálló forrása, az iparűzési adóbevételek felének elvonása, ami 1,9-2,5 milliárd forint hiányt okozhat az idei költségvetésben. A tétel nagyságáról elmondta, ez akkora összeg, amennyiből gondoskodni lehetne a város belső részeinek árvízvédelmi fejlesztéseiről. Elegendő lenne arra, hogy kiépüljön belőle a nagyobb árvízi hozamok elvezetésére szolgáló mederszelvény a Szinva-patak diósgyőri és alsóhámori szakaszán, elvégezhető belőle a Hejő-patak görömbölyi, hejőcsabai szakaszainak mederkotrása, valamint a Pece-patakok mederkotrása. Ez a 2-2,5 milliárd forint más vízügyi fejlesztésekre is fedezetet adna: teljes Martin-kertváros vagy Miskolc-Szirma csapadékvíz-elvezetését meg lehet oldani belőle, vagy fel lehetne újítani a meglévő felszíni vízelvezető rendszerek teljes hálózatát a városban – összegezte a város előtt álló vízügyi feladatokat Hegedűs Andrea.

Szopkó Tibor, a Velünk a Város frakció képviselője azzal folytatta, hogy feltette a kérdést: a kormánynak mekkora mértékben van szüksége a járványügyi védekezéshez a miskolciaktól elvett milliárdokra? Mint aláhúzta, az elmúlt hónapok pénzszórása alapján egyértelműen kijelenthető, hogy semennyire.

A sajtóban megjelent gazdasági számítások közül felidézte, hogy a járványügyi védekezésre létrehozott 3600 milliárd forintos gazdaságvédelmi alapnak csupán egynegyedét fordították valódi védekezésre, munkahelyek megtartására, a többit észszerűtlenül költötték el. „Amikor a teljes hazai önkormányzati szektorból 100-150 milliárd forintot zsebelnek be, amikor több százezer munkanélküli várja a segítséget, 20 milliárd forintot csoportosítottak át motorsport beruházásra. Ez a Miskolctól elvett iparűzési adóbevétel tízszerese! Ha a városnál hagyják, tíz éven át biztosítják a normális üzemeltetés egyik alapvető forrását” – közölte a Momentum képviselője.

A kulturális és sportbizottság elnökeként kötelességének érezte arról beszélni, hogy a város kulturális infrastruktúrájából is hiányoznak az elvett milliárdok – az előző városvezetés által elhanyagolt művelődési házak, könyvtárak, múzeumok felújítása, karbantartása ugyanis egyre sürgetőbb feladat. A Gárdonyi Géza Művelődési Házra, az Ady Endre Művelődési Házra, az Ifjúsági Házra, a Vasgyári Közösségi Ház felújítására azonnal költeni kellene minimum 300-500 millió forintot. A múzeumok közül nagy szükség lenne a Petró-ház, a Feledy-ház állagmegóvására, a Papszer kiállítóterem és az Alkotóház komplex felújítására, ezek a munkálatok összesen 3 milliárd forintot igényelnének. A Nyári Színház felújítását is minél előbb meg kellene kezdeni, mivel néhány éve alkalmatlan rendezvények tartására, tönkrement a teljes tetőzete.

A kulturális és sportbizottság elnöke megjegyezte, a Miskolci Galéria, a Dőry-pince felújításával sem lehet már várni, hogy létre lehessen hozni a Belvárosi Kulturális Övezetet. Ennek köszönhetően lehetne Miskolc 4. turisztikai attrakciója az Avas-pincesorral együtt részese az egész városra inspirálóan ható kulturális turizmusnak.

„A miskolciak normális életminősége miatt létkérdés, hogy a város visszakapja, amit a kormány elvett tőlük. A Velünk a Város frakció ismét felszólítja a kormányt, tegyen eleget év végi ígéretének, adjon kompenzációt a drasztikus forráselvonásra, juttassa vissza az elvont milliárdokat, és fejezze be az önkormányzatok tönkretételét” – hangsúlyozta Szopkó Tibor.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés