2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » Virológus: a vakcina meggátolja a súlyos tünetek kialakulását
royal_magazin_PNG

Virológus: a vakcina meggátolja a súlyos tünetek kialakulását

A koronavírus elleni vakcina nem jelent majd teljes védettséget, de megfertőződés esetén is meggátolja a súlyos tünetek kialakulását – jelentette ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.
 Kis Zoltán közölte, a vakcinák soha nem nyújtanak százszázalékos védettséget, de a 90 százalék is nagyon jó eredménynek tekinthető.

A vírus azonban nem fog eltűnni, velünk marad, vagyis meg kell tanulni együtt élni vele – tette hozzá. Annál is inkább – folytatta -, mert a koronavírus jellemzője, hogy az immunrendszerünk hajlamos elfeledkezni róla.

Ez pedig azt jelenti, hogy a fertőzést többször is el lehet kapni, vagyis a vakcinát várhatóan azoknak is többször be kell majd adni, akik már átestek a fertőzésen – figyelmeztetett.

Arról is szólt, hogy a karácsonyi készülődés során különösen ügyeljünk a járványügyi szabályok betartására a bevásárlóközpontokban. Ezek ugyanis kritikus pontjai lehetnek a vírus terjedésének – mondta a szakember.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A pajzsmirigy és a depresszió
Előfordulhat, hogy a depresszió mögött a pajzsmirigy megbetegedése áll. ​A depresszió és a pajzsmirigyproblémák közötti kapcsolat egyre inkább a figye…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!