2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Akcióban a város rendészei, az átfogó ellenőrzés-sorozat folytatódik

Akcióban a város rendészei, az átfogó ellenőrzés-sorozat folytatódik

Szükségesnek és hatékonynak ítélte Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója azt a fokozott ellenőrzést, mely kifejezetten az Újgyőri főtér területére fókuszált a hónap első napján. Az akcióban, mely tegnap délután 14 órától körülbelül egy órán át zajlott a tér több pontján egyidejűleg, a MIŐR kötelékéből össszesen 11-en vettek részt 3 szolgálati kutyával, illetve a szoros együttműködés jegyében a rendőrség egyik járőr párosa szintén csatlakozott a megszokottnál nagyobb létszámban felvonuló önkormányzati rendészekhez.

Az igazgató hangsúlyozta: ahogyan ez esetben is, a jövőben szintén kiemelt figyelmet szentelnek a lakosság jelzéseinek, hiszen a rendészek egyik legfontosabb feladata a békés és tiszta közterületek, az élhető környezet biztosítása minden miskolci számára.  Ugyanilyen fontos a társadalom rendészet iránti bizalmának erősítése, a biztonságtudat kialakítása és megtartása.

A fenti célok okán – hasonlóan a tegnapiakhoz – heti rendszerességgel átfogó ellenőrzés-sorozat indul változó időpontokban és helyszíneken azzal, hogy az Újgyőri főtérre továbbra is fokozott figyelmet fordítanak rendészeink. Mindemellett, december havában – tekintettel az ünnepekre – egyébként is több alkalommal és több rendésszel találkozhatnak a miskolciak a város utcáin; egyrészt önállóan végezve feladataikat, másrészt a rendőrséggel együttműködve.

A hétfői ellenőrzést olyan, az Újgyőri főtéren mind gyakoribbá váló szabálysértések indokolták, mint például az utcai szemetelés, zajongás; a vírushelyzetben egyértelműen tiltott csoportosulás, vagy a közterületen való alkoholfogyasztás.

Tegnap a Miőr munkatársai egy személy esetében csendháborítás miatt, egy másik ott tartózkódóval szemben szemetelés miatt szabtak ki helyszíni bírságot; míg további két fővel szemben feljelentést tettek.

Rendőri intézkedésre egyetlen személlyel szemben került sor – csendháborítás, szemetelés, és garázdaság (belerúgott egy oszlopba) miatt. Az említett személyt a rendőrök a helyszínen meg is bírságolták, tekintettel arra, hogy maszkot sem viselt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp