2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 485 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Kigördült a DVTK villamos

Kigördült a DVTK villamos

A napokban kigördült a remízből a DVTK alapításának 110. évfordulójára készült dekorációt viselő villamos, amelyet érvényes utazási okmánnyal, jeggyel, bérlettel bárki igénybe vehet – tájékoztatta szerkesztőségünket a klub sajtóosztálya.

– Mint azt a városban és az országban minden labdarúgást szerető már nagyon jól tudja, idén ünnepli a DVTK alapításának 110. évfordulóját – nyilatkozta dr. Világi Péter. – A klubvezetés úgy döntött, hogy e jeles alkalomból szeretne kedveskedni azoknak a szurkolóknak, akiknek nagy álma volt, hogy ismét piros-fehér villamos közlekedjen Miskolcon. Szerettünk volna az idei esztendőben egy nagyobb ünnepségsorozattal is megemlékezni az alapítás óta eltelt 110 esztendőről, azonban sajnos a koronavírus-járvány kellős közepén erre nincs lehetőségünk.

A klub jelmondata idén a „DVTK 1910-2020 110 Év Szenvedély!”, ezért természetesen ez is megjelenik a DVTK villamoson, de a legfontosabb üzenet most a Diósgyőr indulójából kölcsönzött „Együtt vagyunk, győzni fogunk!” sor, amely ezúttal nem csak a szurkolóknak szól, hanem mindazoknak az egészségügyben, az oktatásban, a kiskereskedelemben és a rendvédelemben dolgozóknak is, akik minden nap megfeszített munkával azon dolgoznak, hogy közösen minél hamarabb legyőzzük a járványt azért, hogy az életünk hamarosan ismét olyan lehessen, mint azt megszokhattuk.

A DVTK villamos a klub, a Miskolc Holding Zrt., a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., valamint a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően készült el. Ezúton is szeretnénk megköszönni partnereink segítségét! – zárta a DVTK kommunikációs- és marketing igazgatója.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp