Egy kínai gyártótól kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön. Menczer Tamás a Facebookon megosztott videóban úgy fogalmazott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcinamintához. „Ez óriási lépés lenne, hiszen egy potenciális koronavírus-vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek” – hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel Európában az elsők között lenne az ország, „vagy talán mi lennénk az elsők”. Menczer Tamás szerint ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is. „És még valami biztos: hogyha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor sem a brüsszeli lobbi, sem a gyógyszermultik lobbija nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk. A magyar emberek egészsége az első” – mondta az államtitkár. (MTI)
2025. április. 23. 00:46
Csökkentek az építőipari munkadíjak: az átlagos négyzetméterár 7 százalékkal esett vissza, ezzel újra a tízezer forintos lélektani határ alá került. A…