2026. 09. 22. kedd

Móric

1 EUR 362 HUF
1 GBP 422 HUF
Kezdőlap » Életmód / Medicina » Medicina » mediKafé Miskolcon
54577

mediKafé Miskolcon

Intézményünk szolgáltatási palettája ismét bővült: saját üzemeltetésben újra megnyitott a büfé – egykori helyén – a Központi Betegellátó Épületében.

Dr. Somogyi Aliz, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház gazdasági igazgatója arról számolt be, hogy a projekt apropója a járvány-helyzettel hozható összefüggésbe, mert a korábbi bérlő felmondta a bérleti szerződést.

Hozzátette: az alvállalkozók bevonása akkor állja meg a helyét, ha az adott intézmény nem tudja megfelelő színvonalon ellátni a feladatot. „Alapvetően betegellátó intézmény vagyunk és gyógyítással foglalkozunk, de a betegellátás során a betegétkeztetés szintén ott van a funkcióink között”.

Rámutatott: az intézmény függőségét a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell, nemcsak a betegellátás, hanem a kórház üzemeltetése területén is.

Révész János, a megyei központi kórház főigazgatója hangsúlyozta: minden olyan tevékenységet, amelyet képesek vagyunk önerőből megvalósítani  és gazdasági tekintetben nem okoz anyagi veszteséget, igyekszünk visszaszervezni. Emellett a büfé megvalósítása több szempontból is fontos: közösségi teret biztosíthat mind a dolgozók, mind a betegek számára, ahol találkozásokra és kötetlen beszélgetésekre nyílik lehetőség, illetve le lehet vezetni a napi stresszt.

A mediKafé hétfőtől-péntekig; 7 órától – 15 óráig szeretettel várja vendégeit!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés