2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Újabb miskolci eredmény

Újabb miskolci eredmény

Magyarországon hozza létre első Kínán kívüli gyáregységét a Chervon Auto, amelynek köszönhetően 138 új munkahely jön létre Miskolcon és környékén – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán hétfőn.

Az elmúlt héten is egy miskolci eredményről számolhattunk be: újabb, 1,7 milliárd forintos beruházással folytatja működését Miskolcon a Patec. Ezen a héten pedig a Chervon miskolci fejlesztését jelenthette be a külgazdasági és külügyminiszter úr. A 17,5 milliárd forintból megépülő üzem évente 2 millió alkatrészt lesz képes legyártani mind a hagyományos, mind az elektromos autóipar számára.

Miskolc MJV Önkormányzata és a Külgazdasági és Külügyminisztérium között folyamatos az egyeztetés, ennek köszönhetően Veres Pál Miskolc MJV polgármestere ebben az évben már két alkalommal is fogadta Szijjártó Péter miniszter urat a Hivatalban. Miskolc vezetése – ahogy eddig is – továbbra is elkötelezett amellett, hogy várospolitika és nem pártpolitika mentén dolgozzon a városért. Veres Pál vallja, csak így érhető el Nagy-Miskolc fejlesztése, felvirágoztatása.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp