2026. 07. 4. szombat

Ulrik

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó: negyvenhat magyar kkv külpiacra jutását támogatja a kormány
royal_magazin_PNG

Szijjártó: negyvenhat magyar kkv külpiacra jutását támogatja a kormány

Negyvenhat magyar kis- és középvállalkozás (kkv) külpiacra jutását támogatja a kormány a 25 milliárd forintos Nemzeti exportvédelmi programon belül meghirdetett 2 milliárd forintos keretösszegű pályázatnak köszönhetően, közülük az első a Fejér megyei Szabadbattyánban működő LogSol Kft. – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a cég telephelyén. Szijjártó Péter a támogatói okirat átadását követően hangsúlyozta: a világjárvány közepén is az a cél, hogy a magyar gazdaság eredményeit megvédjék, ennek egyik legfontosabb záloga az exportteljesítmény fenntartása és új külpiacok megszerzése. „Nem túlélni szeretnénk, hanem erősebbnek lenni, mint a járvány előtt” – fogalmazott a miniszter, hozzátéve: ehhez elengedhetetlen, hogy a versenyképes magyar termékeket a külpiacokon eladják, ezért született meg a támogatási program is. A tárcavezető közölte: a külpiacra jutás támogatására kétmilliárd forintot szánnak, ebből a keretből a LogSol 18,5 millió forintot kap, hogy a török piacokon sikeres lehessen. Szijjártó Péter szerint ha a koronavírus-járvány 2008-ban jött volna, akkor „minden bizonnyal ledöntötte volna a lábáról a magyar gazdaságot”. Az elmúlt tíz év erőfeszítései azonban életerős gazdaságot eredményeztek, amely a munkát támogató gazdaságpolitikának és a magyar emberek szorgalmának, kreativitásának köszönhetően a legnagyobb növekedést produkálta tavaly az Európai Unióban – mondta. A miniszter megjegyezte, hogy 2017-ben a magyar exportteljesítmény 100 milliárd euró fölé jutott és azóta is nő, tavaly minden idők legnagyobb exportteljesítményeként 109 milliárd euró volt. Jelezte, hogy a GDP és az export aránya 85 százalék, ami a hatodik legmagasabb érték az unióban, miközben Magyarország a harmincnegyedik legnagyobb exportteljesítménnyel bír a világon, lakosságszáma ehhez képest mindössze a 92. helyen van. Vargha Tamás, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömének adott hangot, hogy a kormány támogatja a pandémia miatt nehéz helyzetbe került expotőröket, és azokat, amelyek „új hídfőállásokat kívánnak elfoglalni”. Kovács Tamás a LogSol Kft. vezérigazgatója elmondta, hogy külpiaci projektjük volumene 30,89 millió forint, amihez a magyar állam 18,5 milliós támogatást nyújt. Közölte: a 2001-ben alakult cég az alternatív elektromos energia szolgáltatás piacán dolgozik, mobil aggregátorokat gyártanak és értékesítenek bel- és külpiacon egyaránt. A 2017-ben megkötött török-magyar államközi megállapodás keretében kezdtek együttműködni Törökország harmadik legnagyobb aggregátor gyártójával, s a támogatás segítségével az általuk tervezett és gyártott Magyar Agregátor (MAAG) termékeket szeretnék bevezetni az ottani piacra. A nyilvános cégadatok szerint a LogSol Kft. 2019-ben 732,7 millió forint nettó árbevételt ért el 53,3 millió forint nyereség mellett. Tavalyelőtt a cég 558,9 millió forint nettó árbevételt és 65,4 millió forintos nyereséget könyvelt el.  (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés