A magántulajdonhoz fűződő természetes jog másodlagos a teremtett javak egyetemes rendeltetésének elsőbbségéhez képest – írja Ferenc pápa Mindnyájan testvérek vagyunk (Fratelli tutti) című enciklikájában, melyet Szent Ferenc szellemében adott ki a társadalmi igazságosság és a testvériség erősítéséért.
A Magyar Békekör és a Magyar Szociális Fórum közös ismertetése szerint Ferenc pápa harmadik enciklikája a békés együttműködésen alapuló, és a tulajdonviszonyok társadalmi rendeltetésű átalakításában jelöli meg egy igazságosabb társadalmi és békés világrend etikai alapjait.
„Mindnyájan az emberiség közös családjához tartozunk, egyazon Teremtő fiaiként testvérnek számítunk. Egy csónakban evezünk. Fel kell ismernünk, hogy globalizált, kölcsönös kapcsolatokkal átszőtt világunkban csak együtt menthetjük meg magunkat” – írja a pápa, majd leszögezi: „A testvériségnek nemcsak szavakban, hanem tettekben kell megnyilvánulnia!” A tetteknek elsősorban egy jobb politikában kell testet ölteniük. A politikát nem szabad alárendelni a finánc érdekeknek, hanem a nép érdekét, a közjót kell szolgálnia, hogy képes legyen minden emberi lény méltóságát képviselni, munkát biztosítva mindenkinek, hogy mindenki kibontakoztathassa képességeit.
A jobb politikának távol kell tartania magát a populizmustól, mely az önzésre épít hatalmának fenntartásához, ahelyett, hogy megoldást találna az alapvető emberi jogokat semmibe vevő törekvésekkel szemben. A jobb politikának fel kell számolnia az éhezést és az emberkereskedelmet. Olyan politikára van szükség, amely nemet mond a korrupcióra, a hatékonytalanságra, a hatalommal való visszaélésre, a törvények tiszteletben tartásának hiányára, nem rendelődik alá a finánctőkének, hiszen a piac önmagában nem old meg mindent. A pápa útmutatása szerint a népi mozgalmak különös jelentőséget kapnak: az igazi „társadalmi költők” és „az erkölcsi energia áramlatai”, nagyobb koordináció mellett be kell őket vonni a társadalmi, politikai és gazdasági részvételbe. Olyan politikára van szükség, amelyik úgy áll a szegények oldalán, hogy hálót ad nekik, nemcsak halat – adja értésre Ferenc pápa.
Enciklikájában Ferenc pápa elítéli a falak építését, amit „falkultúrának” nevez. Nyitott szívvel kell viseltetnünk azok iránt, akik háborúk és természeti csapások elől menekülnek, akiket üldöznek, vagy akiket gátlástalan emberkereskedők kiszakítanak eredeti közösségeikből. A migránsokat be kell fogadni, meg kell védeni, lehetőséget kell nyújtani nekik, be kell illeszteni őket – írja. Ugyanakkor el kell kerülni a fölösleges migrációt – fűzi hozzá -, konkrét lehetőséget teremtve emberhez méltó életükhöz saját szülőföldjükön. Tiszteletben kell tartani jobb élethez való jogukat. Az egyensúlyt úgy kell biztosítani a bevándorlás cél országaiban, hogy egyszerre védik az állampolgárok jogait és szavatolják a bevándorlók befogadását és segítését. A súlyos humanitárius válságok enyhítéséért Ferenc pápa a vízum kiadások fokozását és egyszerűsítését, humanitárius folyosók megnyitását, szállások és a legalapvetőbb szolgáltatások biztosítását, biztonságot, foglalkoztatást és képzést javasol. Segíteni kell a családok újra egyesítésében, védelemben kell részesíteni a kiskorúakat, garantálni kell a vallásszabadságot, előmozdítani a társadalmi beilleszkedést.
„Teljes jogú állampolgárságot” javasol bevezetni a diszkriminatív kisebbségi jogú állampolgárság helyett. Világméretű együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a népvándorlásokat hosszú távú fejlesztési tervekkel kezelni lehessen. A pápa az élet ajándékának tartja a másságot. Aki másmilyen, mint mi, gazdagít bennünket, hiszen új lehetőséget tár fel előttünk. Az egészséges kultúra befogadó kultúra, képes megnyílni mások előtt, anélkül, hogy feladná önmagát, mégis valami igazit nyújtva. – Egész nincs részek nélkül, de az egész több a részeknél – véli.
„Zárt világ árnyékában” című fejezetében az enciklika rávilágít korunk világméretű gondjaira, és annak követelményére, hogy a világméretű gondokat világméretű összefogással orvosolják. Napjaink fő gondjait a következőkben jelöli meg: a demokrácia-, a szabadság- és az igazság-felfogás manipulálásában és elferdítésében; a társadalmi és a történelmi érzék elvesztésében; az önzésben és az érdektelenségben a közösségi boldogulással szemben; a profit és a pazarlás kultúrájára épülő piaci logikában; a rasszizmusban és a szegénységben; az egyenlőtlen jogúságban, és olyan aberrált megnyilvánulásaiban, mint amilyen a szolgaság, az emberkereskedelem, a nők alávetése és abortálásra kényszerítése, az emberiszerv-kereskedelem. Ha a problémák megoldása helyett falakat húzunk fel, segítünk a maffiák elterjedésében, a félelem és a magány növekedésében, az erkölcsi normák fellazulásában, az egymás iránti tisztelet leépülésében, a szemérmetlenség terjedésében, melyet sok-sok média azzal a szándékkal terjeszt, hogy bizonyítsa, a szabadság illúzió, a párbeszédnek pedig nincs értelme.
„Párbeszéd és társadalom-barátság” című fejezetében az enciklika szerzője az „egymásra lelés művészetéről” értekezik. Azt írja, hogy mindenkitől van mit tanulni, senki sem fölösleges. A párbeszéd lényegét abban látja, hogy az ember tiszteletben tartsa a másik szempontját, jogos érdekeit, legfőképpen az emberi méltóság valóságát. A relativizmus nem megoldás – olvasható az enciklikában -, mert a belső rosszat tiltó univerzális elvek és erkölcsi normák nélkül a törvények csak önkényes kényszerré válnak. Sürgeti, hogy a média ne a rosszat, a legrosszabbat hozza ki az emberből, hanem azt, ami közös benne és tudatosítsa az emberiség együvé tartozását. A „kedvesség csodájáról” szól, és fénynek nevezi a sötétségben. Érdemes felélesztenünk – írja -, mert segít megszabadulásunkban a kegyetlenségtől, a szorongástól, az oda nem figyeléstől, korunk megannyi jellemző tulajdonságától. „Egy kedves ember egészségesen együtt él másokkal, és utat nyit ott, ahol az elkeseredés felégeti a hidakat” – vallja Ferenc pápa.
A Fratelli tutti enciklika békéről és együttműködésről szóló fejezete minen jog tagadásának minősíti a háborút. Tagadja, hogy az atomkorszakban létezne igazságos háború, hiszen a tömegpusztító fegyverek létezése kihalással fenyegeti az emberiséget. A háború nem a múlt kísértése, hanem állandó fenyegetés. A politika és az emberiesség csődje. Behódolás a rossznak és a szakadéknak. A pápa szerint „darabokból összetevődő harmadik világháború” korszakát éljük, mert minden konfliktus kapcsolódik egymáshoz. Erkölcsi és humanitárius imperatívusznak nevezi a nukleáris fegyverek teljes felszámolását. A rájuk költött pénzt fordítsák inkább az éhezés felszámolását szolgáló közös alapba – sürgeti. – Sohasem feledkezhetünk meg az olyan borzalmakról, mint a holokauszt, a hirosimai és nagaszaki atombombák, az üldöztetések és az etnikai mészárlások. Ezekre mindig emlékezni kell, nehogy érzéstelenné váljunk, és kioltsák a kollektív lelkiismeret lángját. Mint ahogyan a megbocsátásra is gondolnunk kell. Arra, hogy a bosszú nem szolgálja a békét. A megbocsátás nem büntetlenséget jelent, hanem igazságosságot és emlékezetet. A pápa szerint az elnyomót is szeretni kell, mert így segíthetünk neki abban, hogy felhagyjon magatartásával. „Egy igazságosabb világ a béke előmozdításával valósítható meg. A béke nemcsak háborúktól való mentességet jelent, hanem igazi kézműves munkát, melyből mindenkinek ki kell vennie a részét” – vallja a pápa.
A testvéri társadalomhoz vezető úton az enciklika nélkülözhetetlennek tartja a párbeszédre nevelést, a radikális individualizmus vírusának kioltását, hogy ki-ki a legjobbat adja magából. Jóakaratra és szolidaritásra kell nevelni az embert, hogy akarja embertársának javát, és konkrétan is tegyen érte. Felül kell kerekednünk magunkon, azzal kell magasabb szintre emelnünk önnön létünket, hogy másokért is vagyunk! Közel kerülni a másikhoz, legyőzni az előítéleteket, a személyes érdekeket, a történelmi vagy kulturális akadályokat – ebben rejlik a szeretetteli hídépítés lényege, mint azt a Jó Szamaritánus tette – írja.
A pápa szerint szükségessé vált az ENSZ olyan reformja, amely a „nemzetek családja” keretében biztosítja minden állam fejlődését, és fáradhatatlanul dolgozik a konfliktusok békés rendezésén, közvetítő szerepet játszik, sokoldalú megállapodásokat hoz tető alá a leggyengébb államok érdekeinek védelmében. „Az ENSZ-nek a jog erejét kell szembeszegeznie az erő jogával” – szögezi le.
Az enciklika Martin Luther King, Desmond Tutu, Mahatma Gandhi és Boldog Charles de Foucauld emlékével zárul. Szolgáljanak példaként mindazok számára, akik a legkevésbé akarnak azonosulni az egyetemes testvériség céljával – írja. Az egyetemes testvériség valóra válásáért Ferenc pápa a Teremtőhöz, és az ökumenikus kereszténységhez imádkozik, hogy a testvéri szellem otthonra leljen az emberek szívében.
