2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Bíróság elé került Matteo Salvini, volt olasz belügyminiszter

Bíróság elé került Matteo Salvini, volt olasz belügyminiszter

 Bíróság elé került Matteo Salvini, volt olasz belügyminiszter, a radikális jobboldal vezetője. Azzal vádolják, hogy visszaélt hivatali hatalmával, és emberrablásban vétkes – jelentette a Magyar Békekör tudósítója vasárnap.

2019 nyarán az akkor még belügyminiszter Salvini rendeletben ruházta fel magát olyan hatalommal, amellyel megakadályozhatta a Földközi-tengerből kimentett bevándorlók partraszállását az olasz haditengerészet Gregoretti nevű parti naszádjának fedélzetéről. Tette mindezt Giuseppe Conte miniszterelnök ellentétes utasításával dacolva.       Az ügyészség hatalommal való visszaélésnek minősítette az önhatalmú rendeletet, a 116 migráns kiszállásának megakadályozását pedig emberrablásnak.

Salvini úgy kerülhetett bíróság elé, hogy az olasz szenátus felfüggesztette mentelmi jogát. Ha a bíróság bűnösnek találja az ellene felhozott vádpontokban, akár 15 évi börtönre is elítélheti.

A cataniai (Szicília) bíróságon szombaton megtartott első előzetes tárgyaláson magabiztosan megjelent vádlott-politikus annak a véleményének adott hangot, hogy „a nép hangját igazságszolgáltatással akarják helyettesíteni”. Salvini szerint ugyanis a nép azt akarja, hogy ne engedjék partra szállni az észak-afrikai partokról lélekvesztőkön érkező bevándorlókat, hanem hagyják őket, akár, a tengerbe fulladni.

A bírósági tárgyalást Salvini-ellenes népi tüntetés közepette tartották. A tüntetők „Salvinivel soha!”, „Nem felejtünk!”, „Salvinire bilincset!” és hasonló feliratú táblákat tartottak a kezükben. Egy másik, jobboldali megmozduláson Salvini mellett tüntettek. Támogatásáról biztosította a Lega perbe fogott vezérét Tajani, a Forza Italia, és Meloni, a Fratelli d’Italia vezetője. Meg nem erősített értesülések szerint Orbán Viktor is szolidaritásáról biztosította.

A bíróság helyet adott Salvini ügyvédei azon kérésének, hogy hallgassák meg az ügyben Conte miniszterelnököt, Di Maio külügyminisztert és Lamorgese védelmi minisztert is. „Természetesen eleget teszek a bíróság felszólításának” – válaszolt azonnal az olasz kormányfő.

A következő meghallgatást november 20-ra tűzték ki.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp