2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » ENSZ: világháború nélküli 75 év
royal_magazin_PNG

ENSZ: világháború nélküli 75 év

Ma 75 éves az Egyesült Nemzetek Szervezete, mely döntő szerepet játszott abban, hogy elkerüljenek egy újabb világégést, a legélesebb konfliktus-helyzetekben is kompromisszumra bírva a szembenálló nagyhatalmakat – írja a Magyar Békekör az évforduló alkalmából kiadott hétfői közleményében.

A földkerekség 193 országát tömörítő világszervezet bolygónk egyetlen olyan fóruma, ahol a nemzetek találkozhatnak és párbeszédet folytathatnak egymással abban a szellemben, amelyet az Alapokmány úgy fogalmazott meg, hogy jó szomszédként békességben éljenek és egyesítsék erőiket a béke és a biztonság fenntartására.

Noha a világbéke fenntartásában kiemelkedő szerepet játszott, a kis- és közepes helyi és regionális konfliktusokat mégsem tudta mindig megelőzni az ENSZ. Ugyanakkor sok millió életet mentett meg az éhínség és a járványok megfékezésével, fejlesztési programjaival pedig elősegítette évszázados lemaradással küzdő országok haladását.

A béke megőrzésén kívül a legnagyobb szolgálatot talán azzal tette, hogy ráébresztette a népeket az egyenjogúságra, és annak lehetőségére, hogy megszabaduljanak a gyarmatosítástól, s az egypólusú világrend okozta alárendeltségtől, fejlődésük legfőbb gátjától.

A nemzetközi szerződésekből, valamint a nemzetközi jog egyéb forrásaiból eredő kötelezettségek iránti tisztelet, melyet 1945-ben alapelvként fogalmazott meg az antifasiszta koalícióban résztvevő Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Szovjetunió, máig érvényes norma maradt. Sajnálatos, hogy újabban éppen az vonja kétségbe, aki megalkotta, és az „Amerika mindenekelőtt” szemléletével saját érdekeit akarja rákényszeríteni a világra.

75 évvel az ENSZ megszületése után a nemzetközi viszonyok mélyreható átalakulásának lehetünk a tanúi. Az egypólusú világrendet lassan, de biztosan sokpólusú valóság váltja fel, utat nyitva egy békés együttműködésre épülő új etikai rend előtt. A világ országai között erősödik az igény egy ilyen új rendszer iránt. A letűnőfélben lévő birodalmi renddel szemben egyre-másra még olyanok is lépéstávolságot vesznek, ha olykor bátortalanul is, akik eddig következetes támogatói és szövetségesei voltak. A Biztonsági Tanács történetében még nem volt példa arra, hogy Franciaország és Nagy-Britannia szembeforduljon az Egyesült Államokkal (Irán).

Az ENSZ azonban reformra is szorul, ha hatékonyabb szerepet akar játszani a nemzetközi életben. Járvánnyal tetézett gazdasági világválsággal kell szembenéznie, melynek közepette felerősödtek a populista tendenciák, a türelmetlenség, az idegengyűlölet, a rasszizmus. Elképesztően elmélyült a szakadék gazdagság és szegénység között, annak minden következményével a népek közötti együttélésre és az egyes országok társadalmi békéjére nézve.

A Magyar Békekör reményt ébresztőnek tartja azt a nyilatkozatot, amelyet a világ országainak vezetői ma fogadnak el az ENSZ Közgyűlésének magas szintű találkozóján, mert mély tisztelettel adóznak a szervezet alapítóinak, és mert az a véleményük, hogy az ENSZ pótolhatatlan szerepet játszik egy jobb világ, a kívánt jövő, az eredeti ígéret valóra váltásában.

A nyilatkozatban kiemelt téma a fenntartható fejlődés, a bolygó megvédése, a béke és a konfliktusok megelőzése, a nemzetközi jog és az igazságosság tisztelete, a nemi egyenjogúság, különös tekintettel a nők közéleti szerepére, a bizalom építése az egyenlőtlenség mérséklésével, a digitális együttműködés, az ENSZ megreformálása, különös tekintettel a Biztonsági Tanácsra, a Közgyűlésre és a Gazdasági és Szociális Tanácsra, a világszervezet anyagi forrásainak biztosítása, a társadalmakkal való együttműködés, a fiatalok bevonása jövőjük alakításába, a koronavírus-járvánnyal szembeni nemzetközi együttműködés követelménye.

Közben folytatódnak a világ öt nagyhatalma csúcsértekezletének előkészületei. Az orosz elnök ezt azzal a szándékkal kezdeményezte, hogy helyreállítsák a nyugati és keleti nagyhatalmak együttműködését, amellyel legyőzhették a fasizmust, és az összefogás pozitív tapasztalata alapján együtt egyengessék a jövő útjait az emberiség és az új generációk jövője érdekében.

A Magyar Békekör jelezte, hogy a témáról előadáson látja vendégül október 9-én Vlagyimir Nyikolájevics Szergejevet, az Oroszországi Föderáció Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövetét Magyarországon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!