2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Programajánló » Programajánló » Tompa-nap Miskolcon

Tompa-nap Miskolcon

A hagyományoknak megfelelően szeptember 18-án, pénteken 16 órától tartanak megemlékezést Tompa Mihályról. Az esemény színhelye a martin-kertvárosi Tompa Mihály Könyvtár lesz, ahol a városrész nyugdíjas klubjával közösen szervezi meg programját az intézmény.

 Tompa Mihály ezer szállal kötődik Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez, hiszen 1849 – 1851 között a Putnok melletti Keleméren volt református lelkész, Miskolcon adták ki többek között a Regék, beszélyek, az Egyházi beszédek, valamint a Két halotti beszéd című munkáját.

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár Megyei és Városi Könyvtár Tompa Mihály Könyvtára ezért is tartja fontosnak a Tompa-kultusz ápolását. Az intézmény ebben az évben a Martin-Kertvárosi Nyugdíjas Klubbal közösen tartja megemlékező ünnepségét. Szeptember 18-án, pénteken 16 órától kulturális műsorral készülnek a szervezők, melynek során megemlékeznek a bibliotéka névadójáról, és megkoszorúzzák mellszobrát. A rendezvényen az érdeklődők megtekinthetik „…a dal éltet, tart örökre…” Tompa Mihály emlékezete című filmet, melyet a Putnoki Városi Televízió készített a költőről. A könyvtár a környék óvodásairól és iskolásairól sem feledkezik meg. Számukra Tompa Mihály virágverseit bemutató foglalkozásokat terveznek.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Nyelvek Európai Napja program
A Nyelvek Európai Napjához kapcsolódóan több rendezvénynek ad otthont a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). Az intézmén…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp