2024. 10. 28. hétfő

Simon, Szimonetta
1 EUR 405 HUF
1 GBP 486 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » A kuratórium lemondását követelik az SZFE-t elfoglaló hallgatók

A kuratórium lemondását követelik az SZFE-t elfoglaló hallgatók

A Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) keddtől fenntartó alapítvány kuratóriumának lemondását követelik azok a hallgatók, akik hétfőn éjjel elfoglalták az intézményt Budapesten.
 A diákok kedd délután tették közzé nyilatkozatukat a közösségi médiában is közvetített sajtótájékoztatón.

Felidézték, hogy az egyetemet hétfőn éjfélkor elfoglalták, majd megkezdték a közös gondolkodást az egyetem jövőjéről és arról, hogy milyen képzésben szeretnének részt venni. Az intézménybe csak az „egyetem polgárait” engedik be.

A tájékoztatón elhangzott: a hallgatók elutasítják az SZFE modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában, akárcsak a kuratórium és a felügyelőbizottság tagjait és kinevezésük módját. Elutasítják az új fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat és elutasítanak „bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget”.

A diákok közlésük szerint követelik egyebek mellett a szenátus jogköreinek visszaállítását és azt is, hogy az állam ne vonulhasson ki teljesen az egyetem finanszírozásából.

Az SZFE fenntartója szeptember 1-től a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, a kuratórium elnöke Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója. Az SZFE vezetősége és a szenátus is lemondott szeptember elsejei hatállyal tisztségéről.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp