2025. 02. 12. szerda

Lídia, Lívia
1 EUR 403 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Unokája rabolta ki a nagymamát

Unokája rabolta ki a nagymamát

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül elfogták azt a fiatalembert, aki bevásárlásból hazafelé tartó nagymamájától erőszakkal elvette ötszáz forintját.
A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 28 éves férfival szemben.

A megalapozott gyanú szerint 2020. augusztus 12-én a reggeli órákban, Körömben az egyik helyi boltban a gyanúsított odament 71 éves nagymamájához, akitől pénzt kért. Az idős asszony megtagadta unokája kérését, és a pénztáros által visszaadott papírpénzzel – amit ökölbe szorított kezében tartott – kifelé igyekezett a boltból. Unokája azonban megragadta az idős asszony kezét, majd ujjait szétfeszítette és abból ötszáz forintot magához vett, mellyel elszaladt. Az asszony, aki egyébként haragos viszonyban van unokájával szégyenében nem kért a helyiektől segítséget, feljelentését is csak a történtek után másnap délután tette meg a rendőrkapitányságon.

A rendőrök a feljelentést követően rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalt.

A rabló unokát a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztéssel élnek letartóztatásának indítványozására is az illetékes ügyészség felé.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Köszönet a bátraknak
Budapest, 2025. február 11. – Január 17-én az esti órákban tűz ütött ki a Keleti pályaudvar kocsiműhelyénél, utasforgalom elől elzárt területen, ahol …

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés