2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: új program indul a magyar vállalatok támogatásáért

Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter a közzétett videóban elmondta: Magyarország megállapodott az Európai Bizottsággal abban, hogy felső korlát nélkül adhat állami támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházásokat vállalnak a munkahelyek megvédéséért. A cégek támogatási kérelmeiket jövő héttől nyújthatják be. A támogatás összege a beruházás értékének maximum fele lehet, tehát egy 560 millió forintos beruházás esetén 280 millió forint támogatás jár – ismertette. Kiemelte, hogy Magyarország a járvány elleni védekezés első, egészségügyi szakaszát megnyerte, és készen áll arra, hogy a magyar vállalatokkal és emberekkel összefogva megnyerje a védekezés második, gazdasági szakaszát is. Ez szerinte akkor lehetséges, ha az emberek dolgoznak, van munkahelyük, a program célja ezért az, hogy a vállalatok megőrizzék a munkahelyeket, és újakat hozzanak létre. A miniszter a videóhoz fűzött bejegyzésében azt írta: a gazdaság nem a „kiszolgáltatottsághoz vezető nemzetközi hitelektől”, hanem az emberek munkájától lesz erős. A támogatási kérelmeket szeptember 30-ig lehet beadni, a beruházásokat pedig a következő két évben kell végrehajtani – tette hozzá Szijjártó Péter. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!