2026. 04. 12. vasárnap

Gyula

1 EUR 377 HUF
1 GBP 433 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: a versenyképesség-növelő programban döntően magyar tulajdonú vállalatok vesznek részt
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: a versenyképesség-növelő programban döntően magyar tulajdonú vállalatok vesznek részt

A magyar vállalatok döntő többségét alkotják azoknak a cégeknek, amelyek elkötelezték magukat a beruházások mellett, a 806, támogatásban részesülő vállalatból 622 magyar, ami jól mutatja a nemzetgazdaságon belül a hazai tulajdonú vállalatok jelentős megerősödését – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképesség-növelő program hétfői szerződésátadó rendezvényén. Szijjártó Péter elmondta: a magyar vállalatok bebizonyították, hogy az elmúlt évek megfeszített munkája nem volt hiábavaló. Magyarországon a közép-európai térség legversenyképesebb beruházási környezete jött létre. A jelenlegi beruházások támogatásával a kormány biztosítja annak lehetőségét, hogy a magyar vállalatok olyan fejlesztéseket hajtsanak végre, amelyeket a külföldi versenytársak most nem tudnak. Így a magyar vállalatok előnybe kerülhetnek a nemzetközi piaci pozíciókért zajló versenyben – közölte. Hétfőn újabb három cég vehette át a versenyképességi program szerződését a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A miniszter elmondta: a három magyar, ráadásul családi tulajdonban lévő vállalat együtt 1,4 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, ezáltal 803 munkahelyet véd meg, és ehhez a kormánytól 694 millió forintnyi támogatásban részesül. Ezen cégekkel együtt 806 vállalat kötelezte el magát munkahelymegtartó beruházás mellett, 377 milliárd forint értékben végeznek beruházásokat, amelyhez a kormány 169 milliárd forintos támogatást biztosít. Az Ecseri Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 593,057 millió forintos beruházásához a magyar állam 282,408 millió forinttal járul hozzá. Szijjártó Péter a vállalatról elmondta: a kft. a világ legnagyobb autóipari és gépgyártó vállalatait szolgálja ki, döntően exportra termel, és a jelenlegi beruházásával, robotok beszerzésével még komplexebb munkavégzésre teszi alkalmassá munkavállalóit, és újabb piacok megszerzésre nyílik a vállalatnak lehetősége az alumíniumból készült öntvények nagynyomásos technológiával történő elállítása során. A mintegy 500 embert foglalkoztató ceglédi cég robotok beszerzése mellett szoftvereket is szolgálatba állít a hatékonyság növelés érdekében a beruházás során, amelyek jelentősen hozzájárul jövőbeli bővülésükhöz – tette hozzá Ecseri Ferenc, a kft. tulajdonos-ügyvezetője. A Gloster Zöldség-Gyümölcs Feldolgozó és Kereskedelmi Kft. 585,059 millió forintos beruházásához 282,408 millió forint állami támogatást nyert el. A miniszter ismertette, hogy a máriapócsi Gloster vállalat évente 20 ezer tonnányi kapacitással rendelkezik, zöldség- és gyümölcskonzerveket állítanak elő, a támogatásnak köszönhetően olyan csomagoló berendezéseket vásárolnak, amelyek egyrészt jelentős mértékben felgyorsítják a termelésüket, másrészt az élelmiszeriparban egyre kifinomultabbá váló élelmiszerbiztonsági, egészségügyi előírásoknak is meg tudnak felelni. A támogatás lehetővé teszi, hogy a kapacitásukat 27-30 ezer tonnára emeljék – tette hozzá Kegye László, a Gloster Kft. ügyvezetője. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) kiemelte, hogy az elmúlt évtizedben a megye konzerviparának zászlóshajója lett a 27 millió üvegeskapacitásával a Gloster konzervgyár. A cég 200 embert alkalmaz, a termékek beszállításával 500 család megélhetését biztosítja. A Kókai Tömítéstechnikai Kft. beruházásának volumene 257,697 millió forint, amelyhez a magyar állam 128,848 millió forinttal járul hozzá. A kft. olyan speciális gumi fröccsöntési technológiát vezetnek be, amellyel a világ legnagyobb vasúti és közúti járműgyártó vállalatok fékrendszereibe tudnak beszállítani, ezáltal is növelve a magyar gazdaság exportteljesítményét, illetve javítva a pozícióikat a nemzetközi piacokon – jegyezte meg Szijjártó Péter. Laczkó-Tóth Gergely, a Kókai Tömítéstechnikai Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 1984 óta foglalkoznak gumitermékek gyártásával, amelyeket nagyrészt fékrendszerekbe, illetve egyéb vagyon- és életbiztonsági rendszerekbe építenek be, ezért a legmagasabb minőségi feltételeknek kell megfelelniük. Az ajkai Kókai Tömítéstechnikai Kft. garázscégből nőtte ki magát, mostanra több száz embernek ad munkát és a világ 14 országába szállít termékeket, elsősorban műanyag és gumi tömítőanyagokat autóhoz, vasúti szerelvényekhez, illetve háztartási gépekhez –  fűzte hozzá Fenyvesi Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141310

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés