2026. 05. 19. kedd

Ivó, Milán

1 EUR 361 HUF
1 GBP 415 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » MEAFC Közleménye: Szollár Gergő a MEAFC felnőtt férfi kosárlabda csapatának a vezetőedzője
53320

MEAFC Közleménye: Szollár Gergő a MEAFC felnőtt férfi kosárlabda csapatának a vezetőedzője

A 2020/2021-es szezonban Szollár Gergő irányítja vezetőedzőként az NB I/B piros csoportjában szereplő MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapatot. A másodedzői feladatokat továbbra is Tóth Gábor látja el. Szollár Gergő a másodosztályú csapat mellett a Miskolci Egyetem, Magyar Egyetemi – Főiskolai Országos Bajnokságban induló férfi kosárlabda csapatának is az edzője lesz. A szakember korábban utánpótlás edzőként dolgozott a klubnál.

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Szollár Gergő nyilatkozatát az új megbízatással kapcsolatban:

„Amikor 2017 nyarán Miskolcra kerültem, a kezdetektől fogva nyitott, befogadó helyen éreztem magam. Az eddigi 3 évem alatt úgy érzem, a MEAFC család részévé váltam. Valamennyi, a klubban és klubért dolgozó emberhez bizalommal fordulhattam az első pillanattól kezdve és azóta is bármikor. Az eltelt időben szinte minden utánpótlás korosztállyal dolgozhattam, így széles rálátást kaptam a klub működésére, amit remélem felnőtt vezetőedzőként is tudok majd kamatoztatni.

Az elődöm, Drahos Gábor a miskolci kosárlabdázás megkerülhetetlen alakja, az utóbbi évek eredményeiben elévülhetetlen érdemei vannak mind utánpótlás, mind felnőtt szinten. Szeretnék méltó utódja lenni.

Az új feladat embert kívánó, de úgy gondolom, hogy készen állok a feladatra. Az aktív játék befejezése után is figyelemmel követtem a második vonal erőviszonyainak és tendenciáinak alakulását.

Úgy gondolom, a MEAFC kerete kiváló képességű, fiatalkoruk ellenére komoly rutinnal bíró játékosokból áll. Bár az „uborkaszezon” elején járunk, ráadásul a pandémia hatásai is sok kérdést vetnek fel, remélem a keret nagyrészét együtt tudjuk tartani. A csapat részletes felmérése még várat magára, de azt már most látom, hogy a kondicionális felkészítésnek is komoly szerepet kell kapnia, a technikai és taktikai tudás finomhangolása mellett.

A miskolci férfi kosárlabdázás az utóbbi években az utánpótlás területén is szintet lépett, a helyi nevelésű játékosok jól képzettek és bártan bevethetőek felnőtt bajnokságokban is.

Bízom benne, hogy az utánpótlás edzőkkel együttműködve ezt a tendenciát továbbra is fent tudjuk tartani és ezután is minél több saját nevelésű játékosnak tudunk lehetőséget adni.

Emellett szeretném, ha minél több MEAFC-os játékos megtalálná a számítását mind a kosárlabda pályán, mind egyetemi hallgatóként az iskolapadban, ötvözze az élsport és a tanulás lehetőségét. Évekkel ezelőtt megfogalmazódott a miskolci, illetve a borsod megyei férfi kosárlabdasport újjáélesztése. Remélem a vezetőedzői feladatok elvállalásával én is jelentősen hozzá tudok majd járulni az eddig törekvésekhez.

Hajrá Miskolc, hajrá MEAFC!”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142051

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés