2025. 05. 9. péntek

Gergely

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Zöld-Hírek » Felújított járművek és mozdonymotívum pályázat a lillafüredi kisvasúton
53238

Felújított járművek és mozdonymotívum pályázat a lillafüredi kisvasúton

 Második szezonkezdet új járművekkel

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasúton az elsők között indult újra a vonatforgalom a veszélyhelyzet miatt korlátozások feloldása után, május második hétvégéjén. A „második szezonkezdet” megújult járműveket is hozott az utazóközönségnek. A LÁEV nagyfelújítása Magyarország Kormányának támogatásából 2018-ban kezdődött, melynek keretében a vasúti pálya és a kiszolgáló épületek, utasforgalmi terek komplex korszerűsítésén túl a kisvasút járműparkjának döntő része is teljesen megújul, illetve új járművek beszerzésére is sor kerül.

A május elején forgalomba állt felújított kocsik és mozdonyok a járműfejlesztés első ütemében készültek el. A munka során a járműveket „az utolsó csavarig” szétszerelték – újraszabályozták a kerekeket, átvizsgálták, javították a forgóvázakat, kicserélték a külső és belső burkolatokat, a nyitott személykocsikat világítással, míg a zártakat hangosítással is felszerelték. A személykocsik között a csaknem százéves, muzeális értékű Diamand és kis-MÁV típusok esetén törekedtek a minél inkább korhű megjelenés rekonstrukciójára, míg a nagy-MÁV-oknál az utastér átrendezése a praktikusabb használatot hivatott szolgálni. Az első ütemben korszerűsített 10 járművet a projekt hátralevő részében további 22 kocsi és mozdony felújítása, illetve építése követi még, ezek várhatóan az év végig elkészülnek.

LÁEV100 – pályázat mozdonymotívum tervezésére

A járműfejlesztés keretében épülő 2 új hibrid mozdony egyike, a D02-506 pályaszámú Mk48-as a Lillafüredi Állami Erdei Vasút megnyitásának idei centenáriuma alkalmából tematikus matricázást kap. A motívum megtervezésére az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyílt alkotói pályázatot hirdet.

A pályázatra benyújtandó komplex pályaművekkel szemben elvárás, hogy a motívum jelenítse meg a 100 éves LÁEV jellegzetességeit, tekintettel természeti-kulturális környezetére, egyedi mérnöki megoldásaira, építészeti értékeire, gördülőállományának jellegzetes, fontos darabjaira. A motívum részeként tetszőleges formában, de egyértelműen, szövegesen is meg kell jeleníteni az évfordulóra való utalást.

A pályázaton bárki részt vehet, a részletes feltételek elérhetők az ÉSZAKERDŐ Zrt. honlapján a www.eszakerdo.hu/laev100mozdony oldalon.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!