Keddtől valamennyi határátkelő újranyit Szlovénia és Magyarország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedden kora reggel. Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta: „Folyamatosan egyeztetünk a szomszédos országokkal a határainkon alkalmazott korlátozó intézkedések feloldásáról vagy lazításáról. Ma reggel is lépünk egyet előre: tegnap este Anze Logar szlovén kollégámmal folytatott telefonbeszélgetés során oszthattunk meg egymással egy örömteli hírt, mely szerint – mivel a rendőri vezetőink alkalmasnak találták rá a helyzetet – mától valamennyi átkelőt újranyitjuk Szlovénia és Magyarország között”. Ez azt jelenti, hogy mind a tizenkét átkelőt lehet használni a két ország közötti közlekedésre – tette hozzá. (MTI)
2025. július. 8. 21:42
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a héten megkezdte nyári ellenőrzés sorozatát. Az országos akció során revizorok egyebek mellett a turisták által ke…