2026. 09. 24. csütörtök

Gellért, Mercédesz

1 EUR 364 HUF
1 GBP 424 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Miskolc újraindul – javaslatcsomag a kormány felé
royal_magazin_PNG

Miskolc újraindul – javaslatcsomag a kormány felé

A kormány még márciusban hozta létre Északkelet-Magyarország Nemzeti, Gazdasági és Kulturális Övezetének Koordinációs Fórumát, amelynek elsődleges feladata előkészíteni a térség nemzeti, gazdasági és kulturális fejlesztési tervének, a „Creative Region – Határtalan fejlődés” javasolt programjait. A Fórumra Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár Bereg megyék mellett meghívást kapott Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ezen belül pedig Miskolc is, mint megyeszékhely.

 

A Fórum tagjai, a négy megye szövetsége felismerte, hogy a veszélyhelyzet miatt megváltozott gazdasági helyzet tőlünk is, megye- és városvezetőktől azonnali, gyors megoldásokat kínál, ezért május végéig elkészítettük a megyék és megyeszékhelyek összehangolt programját. Ennek keretében Miskolc egy gazdaságélénkítő javaslat- és programcsomagot tett az asztalra. A programcsomagban természetesen városunk, Miskolc kapott főszerepet, de javaslatainkat úgy fogalmaztuk meg, hogy partnereinkkel egymást erősítsük, programjaink összehangoltak legyenek. Miskolc Újraindul címmel 10 olyan javaslatot, ernyőprojektet fogalmazott meg a város, amelyek rövidtávon a gazdaság újraindítását segítik, valamint munkahelyek megóvását és újak teremtését célozzák. Ez a javaslatcsomag rövidesen a kormány elé kerül.

 

A megyék, városok sokszínűsége lehetővé teszi azt, hogy egymás jó gyakorlatait sikeresen hasznosítsuk. A kormány döntése értelmében olyan övezeti szintű fejlesztésekre lesz lehetőségünk, mint például a hálózatos gazdaság és iparfejlesztés, az autópálya-kataszterek, a közösségi közlekedési fejlesztések és az oktatási rendszerek összehangolása. A megyékkel szomszédos külhoni területekkel pedig a fennálló, hagyományosan szoros és jó kapcsolat erősítése, elmélyítése a cél.

 

Miskolc tehát a koronavírus-helyzet alatt is már az újraindulásra készült. A város vezetése hónapok óta dolgozik ezen, egyeztetve a gazdasági élet, a kultúra, a turisztika, a szolgáltatói szféra képviselőivel. Sok olyan terület van, amely kényszerűen leállt, alvó állapotba került, vagy legalábbis működésében lelassult, kapacitásában mérséklődött, most viszont a lehetőségek mentén mihamarabb újra „fel kell, hogy pörögjön”. Példaként elég talán az idegenforgalmat említeni, amely egyrészt a borsodi megyeszékhely egyik legfontosabb kitörési pontja lehet, ilymódon prioritás az önkormányzati várospolitikában, másrészt épp a nyári turisztikai szezon beindulására vár, bízva a hazai és külföldi kirándulók minél hamarabb, minél nagyobb számú megjelenésében.

 

Mint ismeretes, Miskolc négy turisztikai desztináció tekintetében számol nagyarányú fejlesztésekkel, beruházásokkal a belátható jövőben: pályázati programok futnak egyidejűleg Lillafüred, Miskolctapolca, a diósgyőri vár, valamint az Avas és a Belváros felvirágoztatására. A 2030-ig tartó időszakot érintő turizmusfejlesztési stratégiát a készítők megvitatták a piac szereplőivel, jelenleg az ő javaslataik beépítése folyik.

 

A turisztikai szektor mellett a helyi vállalkozókkal, a gazdasági élet szereplőivel is elindultak az egyeztetések, számolva azzal, hogy az élet újraindulásával városi, kormányzati segítségre lesz szükségük.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Idős nénike  bemegy a patikába:

– Jó napot kívánok! Kérnék szépen egy doboz nátrium-[(1,5-dimetil-3-oxo-2-fenil-pirazol-4-il)-metilamino]metánszulfonát-monohidrátot!
A gyógyszerész elkerekedett szemmel néz rá, majd visszakérdez:
– Kedves asszonyom  maga véletlenül nem Algopyrint szeretne?
A nénike a homlokára csap:
– De igen, pontosan! Csak a fene egye meg, sosem tudom megjegyezni ezt a bonyolult nevet!

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés