2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: kiemelt feladat a világjárvány gazdasági hatásainak kezelése
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: kiemelt feladat a világjárvány gazdasági hatásainak kezelése

A koronavírus-járvány egészségügyi következményeinek kezelése mellett a gazdasági hatások kezelését nevezte a legfontosabb feladatnak Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak pénteki átadásán. A miniszter hangsúlyozta: a kormány nem először szembesül azzal a helyzettel, hogy a magyar gazdaságot újra kell indítani. A mostani és a tíz évvel ezelőtti helyzet között azonban jelentős különbség, hogy 2010 után egy legyengült, míg most erős hazai gazdaságnak kell úrrá lennie a nehézségeken – mondta. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a világjárvány felforgatta a gazdasági folyamatokat, teljesen új világgazdasági verseny indul. A kormány álláspontja szerint a segélyek eladósodottsághoz és kiszolgáltatottsághoz vezetnek, ezért a magyar gazdaságpolitika fókuszában most is a munkahelyek teremtése és a munkahelyeket létrehozó vállalatok támogatása áll – fogalmazott. A miniszter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 583 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 277 milliárd forint értékben vállaltak beruházást, ezzel 104 ezer munkahelyet védenek meg. Szijjártó Péter kifejtette, munkahelyek csak beruházásból lesznek, ezért a gazdaságvédelmi akciótervben kiemelt figyelmet fordítanak a beruházásokat végrehajtó és ezáltal munkahelyeket teremtő vállalatok támogatására. Az uniós korlátozások feloldását kihasználva, az állam hozzájárul azoknak a vállalatoknak a beruházásához, amelyek a mostani nehéz körülmények ellenére is a fejlesztésben látják a jövőt, a beruházott összeg maximum felét lehet elnyerni – jelezte a külgazdasági és külügyminiszter. Magyarország tíz éven át dolgozott, hogy a legvonzóbb beruházási célpont legyen Közép-Európában, amit sikerült elérni, és nem adhatjuk fel ezt a pozíciónkat – fogalmazott Szijjártó Péter. A magyar gazdaság elég erős ahhoz, hogy a kormány, a gazdasági szféra és a munkavállalók összefogásával lehetőséggé alakítsa át ezt a válságot – jelentette ki. Ezen a héten összesen 15 vállalat vette át támogatói okiratát, ami 7,5 milliárd forintnyi beruházást, 3,7 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatást és több mint 3100 megtartott munkahelyet jelent – ismertette Szijjártó Péter. Pénteken 3 vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM). Az Abroncs Kereskedőház Kft. több mint 593 millió forintos beruházását 287 millió forinttal támogatja a magyar állam. A vállalat szolgáltatásainak komplex fejlesztéséhez új gépeket vásárol, hardver- és szoftverfejlesztést hajt végre. Simicskó István, Újbuda országgyűlési képviselője példaértékűnek nevezte, hogy a cég keresi a kitörési lehetőséget. Hangsúlyozta, hogy ebben partner a kormányzat, a veszélyhelyzetben a magyar kormány elsők között lépett a gyors kilábalás érdekében. A Térváz Építőipari Kft. 298 millió forintot meghaladó beruházásához 149 millió forintot nyert el. A támogatásból a főként csarnok- és irodaépületeket tervező és kivitelező cég új berendezéseket szerez be. Bányai Gábor országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a cég a minőségi munkára helyezi a hangsúlyt, korábban is komoly innovációkat hajtott végre. Különösen fontosnak nevezte, hogy a kormány gyorsan el tudta indítani ezt a támogatási lehetőséget hazai forrásból. A Várda Vulkán Kft. 574,5 millió forintos beruházását 287 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg. A vállalat két új épületet épít, amelyekben a vasöntvény-termékek gyártását, tisztítását és tárolását végzik majd. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés