2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Jövőkép – Rendőr ösztöndíj roma tanulóknak
royal_magazin_PNG

Jövőkép – Rendőr ösztöndíj roma tanulóknak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2020-ban is meghirdette a roma származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíj-pályázatát, immáron huszonnegyedik alkalommal.

Valamennyi középfokú oktatási intézmény nappali tagozatának első, második vagy harmadik évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is, tehát tanulmányaik ennek megfelelő további folytatását a szakiskola befejezését követően.

A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje: 2020. június 30.

A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság támogatási szerződést köt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vállalja, hogy a támogatott részére középiskolai tanulmányai hátralevő idejére az alábbi juttatásokat biztosítja:

•   számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni, kollégiumi szállás és a menzai étkeztetés  költségeinek teljes körű térítése;

•   tanévenként – számla alapján, legfeljebb 25.000 forint értékben – ruházkodási segély;

•   tanszersegély;

•   az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeli juttatás:

3,00 – 3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 Ft/hónap,

3,51 – 4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 Ft/hónap,

4,01 – 4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 Ft/hónap

4,51 – 5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 Ft/hónap

A pályázatot nyert tanulóknak a támogatásért vállalniuk kell, hogy középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri szolgálat vállalása céljából – jelentkeznek valamelyik rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság először 1996-ban hirdette meg a roma származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíj-pályázatát. Az elmúlt években több mint hatvanöt diákkal kötött szerződést a rendőrség.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés