2025. 07. 10. csütörtök

Amália

1 EUR 400 HUF
1 GBP 465 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » 13 évesen ütött el motorral egy 13 évest
52854

13 évesen ütött el motorral egy 13 évest

Mindkét kamaszt kórházba szállították a mentők Szerencs külterületéről.

Szerencs külterületén 2020. május 11-én a délutáni órákban egy mezőgazdasági úton sétált három lány. A lányok a séta során motorzajt hallottak a hátuk mögül, így ketten az út egyik szélére, míg a harmadik társuk egyedül az út másik szélére húzódott, hogy a motorosok el tudjanak haladni. A lányok közül, aki egyedül húzódott az út szélére hirtelen meggondolta magát, és visszalépett az útra. A motorosok egyike a gyalogos kikerülése során elvesztette uralmát járműve irányítása felett és úgy esett el, hogy elsodorta a gyalogost is.

A 13 éves motort kormányzó fiút, és a 13 éves gyalogos lányt a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a 13 éves kamasz nem rendelkezett motorkerékpárra érvényes vezetői engedéllyel.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kéri a közlekedőket, hogy mindenki tartsa be a rá vonatkozó közlekedési szabályokat, olyan járművet vezessen amelyre érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és viseljen megfelelő védőfelszerelést.

„…hogy mindenki hazaérjen!”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Kamionban gurult a márkás kamu
Több mint 900 darab hamis márkajelzésű ruhát és táskát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös a…
Tele a kocsi, üres a sztori
Bár a lakásban nem találtak tiltott árut, az udvaron parkoló autóban viszont annál többet. Nem dőltek be a látszatnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NA…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

kartya

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Az állattan professzora, úgy vizsgáztat,hogy a letakart kalitkából, csak a madár lába látszik.
-Felismeri a madarat? – A hallgató a fejét csóválva hallgat.
-Hát akkor elégtelent adok Önnek!
-Mi a Neve ?
-A vizsgázó térdig felhúzza a nadrágját, tessék kitalálni Professzor Úr!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!