2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Az ügyészségnek 15 hónap után eszébe jutott a Momentum
royal_magazin_PNG

Az ügyészségnek 15 hónap után eszébe jutott a Momentum

Tavaly januárban a Momentum aktivistái festékfújóval írták fel az ügyészség előtti úttestre, hogy a szervezet mivel nem foglalkozik amivel pedig nagyon kellene – most indítottak eljárást az ügyben

 

A Momentum aktivistái 2019 januárjában festékfújással fejezték ki tiltakozásukat, hogy az ügyészség a köztévé székházában jogszerűen tartózkodó országgyűlési képviselők ellen eljárást indított. Azóta bíróság is kimondta, hogy az országgyűlési képviselők igenis jogszerűen tartózkodtak az MTVA székházában. A tiltakozás során olyan, a kormányt érintő ügyeket festettek fel a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épületének bejárata elé, amelyek vizsgálatával az ügyészség egyáltalán nem foglalkozott, pedig hivatalból kötelessége lett volna.

 

A lemosható festékkel történő politikai véleménynyilvánítás bűnüggyé vált, a Momentum aktivistáit csoportosan, kisebb értékre, politikai véleménynyilvánítás céljából elkövetett rongálással vádolják. A kár alapja a takarítási költség, a maximális büntetési tétel pedig három év. Az érintettek a nyomozást elrendelő ügyésznél a gyanúsítás ellen panaszt tettek.  Az ügyészség a kárt nem tudja igazolni, csak egy belső levél van a birtokukban, amelyben az áll, hogy a Fővárosi Közterület Fenntartónak 210.068 forint, míg a Városüzemeltetési kft-nek az ügyben 185.000 forint többletköltsége keletkezett.

 

Ettől függetlenül 2020 áprilisában, a koronavírus-járvány közepén berendelték őket személyes kihallgatásra és rabosításra – mindezt úgy, hogy a járványhelyzet miatt gyakorlatilag nincsenek kihallgatások, a bíróságok pedig ügyeket zárnak le, mert jelenleg nincs lehetőségük tanúmeghallgatásra.

 

Aktivistáink beszámoltak róla, és képpel bizonyítják: a kihallgatást és rabosítást végző rendőrön nem volt sem maszk, sem kesztyű (csak a festékes ujjlenyomatvételnél), és kézfertőtlenítő sem volt sehol.

 

A párt forrásai szerint a fertőzésveszély miatt a büntetés-végrehajtásnál már megtiltották az ujjlenyomatvételt, a rendőrség is ehhez a gyakorlathoz csatlakozott – a Momentum aktivistáival mégis kivételt tettek.

 

Szerkesztőségi megjegyzés: kicsit erősen számolt a két „takarító szervezet”, ha a lemosható felfestésért 400 ezer forintot számolnak fel. Kétségtelen, hogy a jelen eljárás, nem is kicsit, politikai leszámolás ízű, és nagyban hozzájárulhat az ügyészség iránti bizalom lerombolásához.

 

Kertész Z István

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!