2026. 05. 22. péntek

Júlia, Rita

1 EUR 359 HUF
1 GBP 416 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Ebben évben online programokkal gondol a könyvtár az édesanyákra
52701

Ebben évben online programokkal gondol a könyvtár az édesanyákra

Ebben évben online programokkal gondol a könyvtár az édesanyákra – az ünnepi hangulat megteremtése a cél

 Május első vasárnapján ünnepeljük hazánkban az édesanyákat. Egy csokor mezei virág, egy szépen elmondott vers, – bizonyára mindenki visszaemlékszik gyermekkorában hogyan köszöntötte az anyukáját. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár idén nem szokványos módon kapcsolódik ehhez az ünnephez: az internet segítségével igyekszik emlékezetessé tenni május első vasárnapját.

Bizonyára minden családban megvan a hagyománya ennek a napnak, mely idén egy kicsit másképp alakul, virtuális ünnepségekkel, talán egy kis ajándékkal. Anyák napját Magyarországon először 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta meg, méghozzá a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját. Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére.

Érdekesség, hogy május első vasárnapján – hazánkon kívül – mindössze öt országban – Litvániában, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban és Szerbiában – tartják ilyenkor az ünnepet. Az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, a szomszédos Szlovákiában és Ausztriában május 2. vasárnapján, az ugyancsak szomszédos Szlovéniában március 25-én Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez kapcsolódva, Latin-Amerika legtöbb országában május 10-én, míg Lengyelországban május 26-án ünneplik az édesanyákat.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ebben az évben sem feledkezik el erről a csodás ünnepről május 1. vasárnapján, azaz május 3-án. Az előkészületek és az édesanyák köszöntése azonban egy kicsit másképp, nem a könyvtár falai között, hanem a világhálón történik. Az intézmény Facebook-oldalán, valamint honlapján is totókkal várjuk a gyermekeket és felnőtteket egyaránt. A játékos fejtörők során mindenki gyarapíthatja ismereteit, hiszen ezen a napon is kulcsszerepet kap az irodalom, ilyen jellegű kérdésekkel készültünk olvasóinknak. A gyerekeknek „Mesés édesanyák”, a felnőtteknek „Híres édesanyák” címmel hirdettünk meg a könyvtár Facebook-oldaláról elérhető online totót, amelynek megfejtéseit május 5-ig várjuk.

A virtuális világot kihasználva a közösségi oldalunkon videók is várják az érdeklődőket. A kézműves foglalkozások ezúttal nem a könyvtárban, hanem az interneten valósulnak meg, méghozzá oly módon, hogy az intézmény munkatársai rövid videókban mutatják meg azt, hogyan is készíthetjük el könnyedén az édesanyáknak apró, de szeretettel teli ajándékainkat.  A papírból készült virágcsokrok praktikusak, nagyon egyszerűen megvalósíthatók és biztosan elnyerik az édesanyák tetszését. Az ajándékok elkészítését bemutató videók már elérhetők, így a gyerekek  az ünnepre már ajándékkal várhatják anyukájukat. A könyvtár azonban nem feledkezik meg arról sem, hogy ilyenkor verssel is szokták köszönteni anyukájukat a gyerekek. Így nem maradhatnak el az anyák napjához kapcsolódó versek felolvasásai sem, ismert költők ezzel kapcsolatos műveit tolmácsolva a könyvtár Facebook-oldalán. Azt már eláruljuk, hogy József Attila: „Mama” című versét Drozda Blanka előadásában láthatják, de lesz még egy meglepetés is. Hogy mi lesz az, azt nem áruljuk még el, csak annyit, hogy ebben kulcsszerepet kapnak a gyerekek és ha szombat délután ellátogatnak olvasóink a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Facebook-oldalára vagy honlapjára, akkor fény derül a meglepetésre. Különleges lesz ez az anyák napja könyvtári dolgozó és olvasó számára egyaránt, de bízunk benne, hogy a világháló segítségével valamelyest mégis megteremthető az ünnepi hangulat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142270

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés