2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Orbán: a védekezés új szakaszába lép
royal_magazin_PNG

Orbán: a védekezés új szakaszába lép

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán.
A kormányfő emlékeztetett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk.
A kormányülés után arról tájékoztatott: a védekezés első szakasza lezárult. Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a „védekezés embert próbáló munkájában”.
A közös erőfeszítésnek köszönhetően Orbán Viktor úgy látja a magyar egészségügyi felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. „Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna” – fogalmazott a kormányfő, idézve korábbi szavait: „a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk”.
A kormányfő azt mondta: a vírus elleni védekezés új szakaszába lép. Ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni – tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak – közölte.
Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd – szögezte le.
Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják – fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat.
A többi részletszabályt csütörtökön ismertetik – tette hozzá.
Kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat.
Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk. „Isten éltesse az édesanyákat! Egyetlen magyar sincs egyedül!” – zárta szavait a kormányfő.

MTI 2020. április 29.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!