2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: a beruházásokon is múlik a gazdasági újrakezdés
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: a beruházásokon is múlik a gazdasági újrakezdés

A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter az S2G Kft. beruházásának bejelentésekor hangsúlyozta, hogy a körülményekhez gyorsan igazodó magyar befektetéspolitika az új hitellehetőségekkel, az adócsökkentéssel és a bértámogatással együtt kedvező feltételeket teremt a magyar gazdaság újraindulásához. A világgazdaság járvány utáni versenyét éppen ez a gyors elrugaszkodás fogja meghatározni – tette hozzá. A miniszter a körülmények miatt különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy egy vezető amerikai szolgáltató regionális ügyfélszolgálati irodát létesít Magyarországon. A cég eddig csak a tengerentúlon létesített központokat, az amerikai kontinensen kívül a budapesti az első egységük. Az S2G már most 250 magyar munkavállalót foglalkoztat, és az év végére már 300-nál is többen lesznek – közölte a tárcavezető. Megfogalmazása szerint a világjárvány felülírt minden korábbi elképzelést és előrejelzést, Magyarország mellett ennek ellenére újabb jelentős beruházó döntött. Mindez azt mutatja, hogy a magyar-amerikai kapcsolatokat a rendkívüli helyzet sem ingatta meg, a két fél között továbbra is erős a bizalom – jelentette ki. Szijjártó Péter szerint a 120 belföldi szolgáltatóközpont hozzá fog járulni a gazdasági dimenzióváltás sikeréhez, Magyarország pedig 2020-ban éppúgy le fogja győzni a gazdasági nehézségeket, mint 2010 után. Az S2G Kft. operatív igazgatója arról beszélt, hogy a társaság célja az európai piacon meghatározó részesedés szerzése. Nagy Péter a magyar munkavállalók teljesítményét méltatva kiemelte az itteni alkalmazottak alkalmazkodási készségét, amely szerinte a globális munkaerőpiaci versenyben is kiemelkedő. Az S2G az Egyesült Államok mellett több amerikai országban csaknem 4 ezer munkavállalóval működtet ügyfélszolgálati központokat. Külföldi terjeszkedésének Európa mellett a másik célpontja a csendes-óceáni régió lesz, hamarosan ott is nyitnak új irodát. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!