2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Bács-Kiskun megyei baromfitelepeken intézkedett a Nébih
royal_magazin_PNG

Bács-Kiskun megyei baromfitelepeken intézkedett a Nébih

Rendkívüli ellenőrzést tartott két Bács-Kiskun megyei baromfitartó telepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A helyszínen tapasztalt, a madárinfluenza-járvány okán különösen kockázatos járványvédelmi hiányosságok miatt azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el a szakemberek.

Két, egymással szomszédos baromfitartó telepet ellenőriztek a Nébih szakemberei április elején Bács-Kiskun megyében. A hatóság képviselői mindkét gazdaságban jócskán tapasztaltak járványvédelmi hiányosságokat, ami a madárinfluenza-járvány miatt kiemelt kockázatot jelent mind az ott tartott állatok, mind a környező állományok szempontjából.

Az első gazdaságban több mint 3000, ún. sovány ludat tartanak. A Nébih ellenőrei a helyszínen azt tapasztalták, hogy maga a telep ugyan bekerített, a kapuk azonban nem zártak és nem is  zárhatóak.  A hiányosságok között említhető továbbá, hogy a három bejárat közül csak az egyiknél alakították ki a fertőtlenítést biztosító belépőfelületet, az alomszalmát pedig a telep mellett, fedetlenül tárolták.

A szomszédos második gazdaságban több mint 5000 pekingi kacsát nevelnek. A helyszínen három fóliaistállót találtak az ellenőrök, azonban semmilyen további, az állattartó telepeken előirt, illetve szokásos létesítmény nincs a területen. A telep bejáratánál nincs kialakítva kerékfertőtlenítő, továbbá hiányoznak például a szociális helyiségek, az állati hullatároló és boncoló, de még takarmánytároló sem áll rendelkezésre. Az állattartó a szomszédos telep létesítményeit használta és a takarmányt is onnan hozta át. A megfelelő (fekete-fehér rendszerű) személyi beléptetésre sincs lehetőség.

Mindkét baromfitelep esetében elmondható, hogy az állatok – a madárinfluenza miatt elrendelt zártan tartás ellenére – az ellenőrzés időpontjában a szabadban tartózkodtak és kifutójukban nem volt madárháló felszerelve. Utóbbi azért lenne elengedhetetlenül fontos, mert az védené az állományt a vadmadarakkal való közvetett vagy közvetlen érintkezéstől.

A felsorolt hiányosságok miatt a szakemberek mindkét helyszínen azonnali forgalmi korlátozást és az állatok zártan tartását rendelték el. Az állattartókkal szemben hatósági eljárás indult.

A Nébih ezúton is felhívja az állattartók figyelmét, hogy az erősen patogén H5N8 típusú madárinfluenza miatt – a károk csökkentése és a kockázatok mérséklése érdekében – a baromfik zártan tartását fokozottan ellenőrzik a szakemberek. A járványügyi szabályok megszegése az állami kártalanításból való kizárással járhat.

 

Az érintett állattartók adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

Az ellenőrzés során készült videó- és fényképfelvételek megtekinthetők a Nébih honlapján: https://portal.nebih.gov.hu/-/bacs-kiskun-megyei-baromfitelepeken-intezkedett-a-nebih

 

A madárinfluenza betegségről, az előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!