2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » 175-en fagytak meg a mögöttünk hagyott télen
royal_magazin_PNG

175-en fagytak meg a mögöttünk hagyott télen

A Magyar Szociális Fórum kedden közzétette télvégi zárójelentését a fagyhalál áldozatainak létszámáról.
Eszerint 2019. szeptemberének hideg napjai és 2020. március vége között 175-en szenvedtek rendkívüli kihűléses halált. Többségükben idős, beteg emberek, akik fűtetlen lakásukban fagytak meg. Mások a szabad ég alatt hunytak el, illetve kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

Az előző télen 172-en szenvedtek fagyhalált. A Központi Statisztikai Hivatal „Túlságosan nagy hideg hatásai” rovatában 259 haláleset szerepel 2018-ban.

A Szociális Fórum megjegyezte, hogy 9 ezer felé közelít azoknak a létszáma, akik fagyhalálban haltak meg a rendszerváltás óta. Az emberjogi fórum a tömeges kilakoltatások miatt keletkezett hajléktalanságra, a szociális bérlakások hiányára, az egészségügyi és a szociális gondoskodás, főleg az idős, elesett emberekkel való gondoskodás elhanyagolásában jelöli meg az életvesztés fő okait. Azt írja, hogy a magyar társadalom közel egyharmada él anyagi és szociális nélkülözésben, kb. egytizede pedig mélységes nyomorban.

A társadalmi gondoskodás hiányát jelzi, hogy hazánkban március végéig négyszer annyian szenvedtek fagyhalált, mint ahányan koronavírus járványban haltak meg – írta az MSZF.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!