2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Mi jön még?! – Az államcsíny első áldozatai az önkormányzatok lehetnek
royal_magazin_PNG

Mi jön még?! – Az államcsíny első áldozatai az önkormányzatok lehetnek

Már ki is mutatta a foga fehérjét az Orbán-kormány alig egy nappal a teljhatalmat biztosító törvény elfogadása után! A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet óta semmilyen segítséget nem kaptak az önkormányzatok a védekezéshez, azt kizárólag a saját hatáskörben, a saját terveik és természetesen a saját forrásaik alapján hozták meg.

Akadtak persze olyan kormánypárti polgármesterek, akik szinte ámokfutásba kezdtek és csúnyán vissza is éltek a hatalmukkal, ugyanakkor településvezetők többsége számos, a lakosság védelmét szolgáló intézkedést hozott már. Nem szabad elfeledni, hogy a helyi viszonyokat mindig a helyi emberek, a helyi vezetők ismerik a legjobban! Ők tudják, hogy mire van szüksége egy településnek, milyenek a helyi adottságok és mi szolgálja legjobban a lakosság érdekét és védelmét! Ennek szellemében cselekedtek eddig is, ráadásul úgy, hogy semmilyen kormányzati segítséget nem kaptak!

Most egy salátatörvénybe csempészve éppen ezeket az intézkedési jogaikat venné el a kormány, ami szerintünk nem más, mint egy diktatórikus beavatkozás az önkormányzatiságba, ami ráadásul a hatékonyság rovására mehet és sok ember életébe kerülhet. Az ellenzék nem véletlenül volt és van is azon az állásponton, hogy a jelenleg regnáló kormány még a soha nem tapasztalt járványhelyzetben sem érdemes arra a bizalomra, hogy időkorlát nélküli döntési jogkört kapjon, hiszen visszaél azzal! Az önkormányzatiság és a demokrácia végét jelentené, ha a fideszes kétharmad – feltéve a koronát az elmúlt tíz év jogtiprásaira -, a veszélyhelyzet ürügyén elvonná a választott önkormányzatok, polgármesterek önálló döntési jogkörét! A salátatörvényük szerint a veszélyhelyzet ideje alatt a polgármester, főpolgármester döntéséhez szükséges lenne a jövőben a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása.

Követeljük a kormánytól, hogy vonja vissza az önkormányzati testületeket ellehetetlenítő javaslatát! Ne a jogaikat csorbítsa, hanem biztosítson végre anyagi forrásokat számukra és segítse őket a védekezésben!

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke, önkormányzati szakpolitikusa

Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke, önkormányzati szakpolitikusa

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!