2026. 06. 14. vasárnap

Vazul

1 EUR 353 HUF
1 GBP 409 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Szijjártó Péter: az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját

Az érdekek mellett a közös értékek képezik Magyarország és Észtország szövetségének alapját, a két ország kormánya ugyanúgy gondolkodik az Európa és a világ előtt álló legfontosabb kihívásokról – jelentette ki Szijjártó Péter kedden Tallinnban, ahol észt kollégájával, Urmas Reinsaluval egyeztetett. A külgazdasági és külügyminiszter arról tájékoztatta telefonon az MTI-t, hogy a két ország elutasítja az illegális bevándorlást, illetve „azon terveket, amelyek az európai népesség átalakítására vonatkoznak”. Mint mondta, Budapest és Tallinn egy korai figyelmeztető mechanizmust felállítva összefogott annak érdekében, hogy az ENSZ ne tudja a globális migrációs csomagot a nemzetközi jog részévé tenni, ugyanis „sajnos vannak erre lopakodó kísérletek New Yorkban”. „Egyetértünk abban is, hogy Európát meg kell védeni. Készen állunk arra, hogy megküzdjünk saját életformánk, nemzeti identitásunk, valamint vallási, kulturális és történelmi örökségünk megvédéséért” – fogalmazott. Szijjártó elmondta, hogy azonos állásponton voltak az észt külügyminiszterrel azt illetően is, hogy a török-görög határon kialakult helyzet súlyos biztonsági kihívást jelent, Athénnak pedig teljesítenie kell a kötelezettségeit, és meg kell védenie az Európai Unió külső határait, ahogyan Magyarország is tette 2015-ben. Bejelentette, hogy a találkozón együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek keretében Magyarország és Észtország közösen fogja támogatni az üldözött keresztény közösségeket a Közel-Keleten, elsőként Jordániában. Hozzátette, a migrációs hullámoknak leginkább úgy lehet elejét venni, ha oda viszik a segítséget, ahol a baj van. Emellett mindkét kormány úgy véli, hogy a családok támogatásával kell megoldani a demográfiai kihívásokat, nem pedig illegális migrációval, ezért együttműködés várható az erős családközpontú politika terén is – mutatott rá. Kiemelte, hogy magyar pilóták már kétszer vettek részt a Baltikum légterének biztosításában, valamint közölte, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés is szépen alakul a két ország között. Utóbbról azt mondta, hogy a világ egyik vezető pénzügyi szolgáltató vállalatának számító, észt alapítású Transferwise hamarosan 400 fősre bővíti budapesti központját. A tárgyaláson egy másik egyetértési megállapodást is aláírtak a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről. Szijjártó Péter később részt vesz a tallinni magyar nagykövetség új épületének átadásán. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

142657

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés