2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Nagyon kellett már ez a győzelem!
51995

Nagyon kellett már ez a győzelem!

Szoros mérkőzés, igazi csapatmunka, miskolci siker!

 Ott melegített már a társakkal az amerikai Thornton is, ám az egész héten betegséggel küzdő légiós csak pár percet tudott a pályán tölteni.

Bíztató kezdéssel indított a MEAFC (9-2), ám a fiatal vendégek hamar rendezték soraikat. Kozák M. magához ragadta a pontfelelősi tisztséget, ám a túloldalon Dragasevic és Bíró is megmutatta, hogy miért húzóemberei a pécsieknek (18-21).

A folytatásban sem állt meg támadásban a hazai csapat. Béres és Lippai is látványosan aktívan kosarazott, ám a Pécs kiválóan célzott távolról. Ebben a tíz percben 6/4 triplát is elsüllyesztettek, amit további faultos kosarakkal „spékeltek meg”. A miskolci védekezés hiányosságait és Homoki harmadik személyi hibájának tényét kihasználva a pécsiek 39-33-ról a félidőig végül egy hármasnyi előnyre tettek szert (41-44).

Béres vezetésével igyekezett formásabban védekezni a MEAFC, ám Dragasevic újabb kosarakkal jelentkezett. Tóth révén azonban nem csak védekezésben, de támadásban is plusz energia érkezett a borsodiaknál, így – pár odaajándékozott pont ellenére is – fordított a Miskolc (61-59).

Hat kivédekezettt támadással indított a MEAFC, amit ugyanennyi sikertelen befejezés követett. A folytatásban a pécsiek zónavédekezése ellen helyenként szemre is tetszetősen és eredményesen muzsikált a házigazda. Takács és Tóth távolról, míg Lippai és Béres palánk környékéről jegyzett újabb kosarakat. Homoki kissé rutintalan kipontozódását is elbírta a Miskolc, akik – a szezon eddig legjobb játékát nyújtó – Béres záró tempójával végül megérdemelten győztek (78-69).

Folytatás jövő pénteken az MTK otthonában.

MEAFC-Miskolc – PVSK-Cargate 78-69 (18-21, 23-23, 20-15, 17-10)

NB I/B Piros csoport 23. forduló. Miskolc, Körcsarnok, 250 néző.

Vezette: Pozsonyi László, Gergely Csaba, Domán István.

MEAFC: Takács (11/9), Kozák M. (14/6), Kozák B. (1), Homoki (5), Béres (18). Csere: Lippai (16), Tóth (11/3), Orliczki (2), Thornton, Szőke. Edző: Drahos Gábor.

Pécs: Bíró (12/3), Kocsis (16/6), Dragasevic (16/6), Caerv (4), Riskó (3). Csere: Erdei (13/6), Mándity (3/3), Futó (2). Edző: Rab Gyula.

Drahos Gábor, vezetőedző: Gratulálok a csapatnak, igazán értékes csapatmunka volt a mai győzelem. Örömteli Béres és Tóth erőtől duzzadó játéka, amelyre égetően nagy szükségünk lesz a folytatásban is. Mindent megteszünk a hátralévő mérkőzéseken a lehető legjobb szereplésért.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!