2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Két hét múlva útjavítás Lillafüreden, lezárják egyik este az alagutat is
royal_magazin_PNG

Két hét múlva útjavítás Lillafüreden, lezárják egyik este az alagutat is

A Hámori-tó és az úgynevezett mászószikla közötti útszakasz kopórétegének cseréjét végzik a március 16-val kezdődő hét első felében. Az aszfaltozás kilométernyi szakaszt érint, amelyen ebben a két vagy három napban félpályás útlezárás, jelzőőrös forgalomirányítás mellett dolgoznak majd a Magyar Közút szakemberei. Hétfőn éjszaka várhatóan három órára teljes egészében le kell zárniuk az lillafüredi alagutat, amelyen este 9 óra és éjfél között semmilyen jármű nem tud majd áthaladni, buszok sem, más sem.

 

Az aszfaltfelület előkészítő felmarását már egy héttel korábban, március 9-én elvégzik; ez csak pár perces művelet. Ezt követően az építésig gond nélkül járható lesz a Felső-Hámor felett elhaladó út. A következő hétfőn, 16-án az alagútbeli aszfaltozással kezdik a munkát: azért késő este, hogy minél kevesebb fennakadást okozzon a közlekedésben. Aznap 20 óra 50 perc körül ér ide a Répáshuta felől érkező Volán-busz, ezt átengedik Miskolc irányába, majd lezárják a szakaszt a forgalom elől. A tervek szerint ez éjfélig fog tartani.

 

A tűzoltóság és a rendőrség a helyzetre reagálva ígéri, ebben az időszakban tűzoltókocsit, illetve rendőrjárőrt fog állomásoztatni a „fenti” övezetben, azaz a Lillafüred, Ómassa, Bükkszentkereszt által alkotott térségben. Egyúttal biztosítani igyekeznek az egyetlen reális elkerülő útvonal, a Bükkszentlászlótól Bükkszentkeresztre vezető szakasz biztonságos járhatóságát.

A 16-i kezdést követő egy vagy két napban lezajlik a kilométeres szakaszon az aszfaltozás, ami már csak nehezíteni fogja az arra haladó járműforgalmat, de meggátolni nem – jelentették be a Magyar Közút illetékesei. A hétfő esti kritikus időszakban egyébként a környéken autózók figyelmét Felső-Hámor elejénél, illetve a hollóstetői elágazásnál fel fogják hívni, hogy nem lehet, nem érdemes felfelé, illetve lefelé azon az úton továbbhaladni.

 

Szóba került még az előzetes tájékoztatás során, hogy bár léteznek tervek a lillafüredi alagút aljának mélyítésére (a szélesítés végett), de ennek jelen beruházás keretében nem volt, azaz nincs műszaki realitása, ezért nem kerül most napirendre.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés