Jenn Lyons elsőkönyves íróként erős regénnyel debütált: a Királyok Veszte bár önmagában véve tartalmilag talán nem váltja meg a zsánert, szerkezetileg annál is inkább, ugyanis a történetvezetést kreatívan oldotta meg azáltal, hogy néző- és időbeli váltásokat is alkalmaz párhuzamosan, azokat egymással kombinálva. Végeredményül egy valóban letehetetlen regényt kapunk.
A keretet két szereplő visszatekintése adja: Kihrin raboskodik, aki a börtönőr Talonnak meséli el történetét; Talon pedig szintúgy, csak más szemszögből (képes mások emlékeihez hozzáférni – ennek mikéntjét most ne firtassuk). A kettő közt fél évnyi elcsúszás van: Talon síkján Kihrin tolvajkánt tengeti mindennapjait, és örökbefogadó szüleivel egy bordélyházban él. Kihrin elbeszélésébe azon a ponton kapcsolódhatunk be, amikor egy rabszolgaárverésen elég nagy érdeklődést mutatnak feléje.
Az egész történet visszatekintésen alapszik: Ez a felállás fejezetenként váltakozik, így nem árt odafigyelni, ha nem akarunk elveszni a cselekményszálak útvesztőjében. Annál is inkább, mert a regény rengeteg szereplőt és családot/házat vonultat fel (aggodalomra semmi ok: van névjegyzék). Plusz adalékot az író azon – egyébként megszemélyesített – kiszólásai és lábjegyzetei jelentik, amelyek révén humort csempész a történetbe (a toposzokat kikarikírozók toplistásak), vagy éppen saját személyiségéről árulkodik.
A minimum háromfelé szakadó figyelmünket megtéveszti a lassabb kezdetti tempó, ugyanis mindvégig jellemzők a hirtelen fordulatok és az éles váltások, így ha nem akarunk elveszni a forgatagban, érdemes ügyelni a részletekre is. Ezt az előbbiekben említett kettős történetvezetést fokozza még az időben történő ugrálások is. Azonban ez a fajta töredezett szerkesztés szándékolt, máskülönben a fejezetek spoilerversenyt futnának egymással.
A Királyok Veszte nem bújik el versenytársai mellett, sőt több szempontból is feszegeti a konvencionális határokat – mindenképp gratuláció illeti Lyonst, hogy ilyen regénnyel startolt. Egyszerre nagyívű és grandiózus, valamint kidolgozott az apró részletekig; utóbbi igaz a karakterekre is, akik mutatnak tanuló-, és így fejlődőképességet.
