2025. 05. 8. csütörtök

Mihály

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Duplázott
royal_magazin_PNG

Duplázott

A járőrök egy órán belül kétszer is tetten érték azt a sofőrt, aki érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett autójával.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2020. február 5-én 16 óra után először a Miskolc, Erenyő úton, majd másodszor a Lorántffy Zsuzsa utcában vonták ellenőrzés alá azt a gépjárművezetőt, aki járművével úgy közlekedett, hogy érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

Az első intézkedés során a járőrök felhívták a férfi figyelmét arra, hogy autójával nem folytathatja az útját. Egy órán belül a második alakalommal is tetten ért 35 éves miskolci sofőrt a közlekedési rendőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra.

A hatóság 2020. február 6-án meghozott elsőfokú határozatában a szabálysértőt 12 hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és kilencvenezer forint pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés, és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Veszélyben van a bankszámlája
Egy tiszaújvárosi férfi egy álbankár kérésére 3 millió forintot utalt el egy „biztonságos” számlára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitán…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!