Tünetmentesek azok a magyarok, akik elhagyták Vuhan várost – nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára vasárnap délután telefonon az MTI-nek. Menczer Tamás elmondta: nem sokkal fél 3 után megérkezett Franciaországba az a repülő, amely mások mellett azt a hét magyar állampolgárt is hozta, akik úgy döntöttek, hogy szeretnének hazatérni a lezárt kínai tartományból. Még indulás előtt két orvosi vizsgálaton is átestek. Mindegyik magyar jól van. A magyarokat a Magyar Honvédség repülője hozza Budapestre még vasárnap – közölte. (MTI)
2026. július. 23. 19:03
2025-BEN A SCOPE 1 ÉS 2 KATEGÓRIÁJÚ KIBOCSÁTÁSAI MÁR A 2030-AS CÉLSZINT ALATT VANNAK
Az akadálymentesség és az átlátható vállalatirányítás terén el…









