2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Régiségvásár – Szakmai szempontok alapján választották ki a szervezőket
royal_magazin_PNG

Régiségvásár – Szakmai szempontok alapján választották ki a szervezőket

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata január közepén tett közzé nyílt pályázati felhívást a Miskolci Régiségvásár üzemeltetésére. A kiírásra összesen 4 pályázat érkezett, ebből 3-at miskolci jelentkezők adtak be.

A szakmai anyagokat szakértői testület bírálta el, amelynek Miskolc város jegyzője mellett tagjai voltak többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, illetve – a vásár miatti esetleges forgalomkorlátozások okán – az MVK Zrt. munkatársai is.

A pályázatok elbírálásánál kiemelt fontossággal bírt a költséghatékonyság, a vásár miatt keletkező szemét kezelésének és elszállításának szakszerű elvégzése, a megfelelő referenciák, azaz a korábbi, hasonló rendezvények szervezésében szerzett tapasztalatok megléte, és annak biztosítása, hogy a Miskolci Régiségvásár megfelelő, magas színvonalon várja az érdeklődőket.

Mindezeket mérlegelve, a beérkező pályázatok részletes megismerése és elemzése után a testület egyöntetűen az Erka Art Városszervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság pályázatát ítélte a legjobbnak, így a jövőben – már február 2-án, vasárnap is – ez a cég szervezheti a Miskolci Régiségvásárt.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!