2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Évindító sajtóbeszélgetés a partnerség jegyében
51637

Évindító sajtóbeszélgetés a partnerség jegyében

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke és Szabó Gergely alelnök sajtóbeszélgetésre hívta a megyében működő sajtó vezetőit, képviselőit, hogy tájékoztassák az elmúlt év történéseiről, a feladatokról, a kommunikációs és PR törekvésekről és ezzel kapcsolatos együttműködési lehetőségekről.

A közgyűlés elnöke emlékeztetett az októberi önkormányzati választás eredményére, amely során megyénkben a Fidesz-KNDP a szavazatok közel 60 százalékát kapta. A 29 tagú megyei közgyűlésben 15-ről 18-ra nőtt a frakciójuk létszáma. „Ez óriási lehetőség, erős felhatalmazás a következő 5 évre”- szögezte le Bánné dr. Gál Boglárka, aki együttműködő partnerként számít a sajtóra.

Az önkormányzat tevékenységének középpontjában a területfejlesztés áll, ezen belül is meghatározó elem a TOP.  Eddig 538 pályázatra 98,5 milliárd forintot fizettek ki és a program végére ez meg fogja haladni a 100 milliárdot. Minél több forrást szeretnének bevonzani a megyébe. A támogatott fejlesztések lefedik a teljes megyét. A Megyei Értéktár Bizottság tevékenységéről is szólt az elnök Eddig 60 helyi- és 2 területi bizottság működéséről értesültek, a közös munka eredményeként 215 értéket vettek fel a megyei értéktárba, az agrártárca közel 7 millió forinttal támogatta tevékenységüket, amelyből szerveztek vetélkedőt, rendeztek kiállítást, amelyet Putnokon mutattak be először és várhatóan Sárospatak lesz a következő állomás.

A közgyűlés munkájára áttérve kiemelte, hogy a korábbi 3 helyett ezt követően 4 bizottság tevékenykedik. Az elnök szólt az önkormányzat nemzetközi kapcsolatairól is, Az Eurocoal, szenes érdekképviseleti szervezetben egyedüli magyar tagként vesznek részt, Kassa megyével kulturális és gazdasági téren is a legaktívabb a kapcsolatuk, közösen működtetik a Via Carpatia EGTC-t.  Bemutatta a Hargita megyével, Rhengau-Taunussal, Shandong és Jiangxi (Kína), Kárpátalja megye, Szilézia vajdasággal meglévő együttműködést.

A civil szférával és a történelmi egyházakkal szeretnék erősíteni a kapcsolatokat. Aktívabb befektetés-ösztönzésre törekednek, a megye sportéletében és az ifjúságvédelemben való aktív közreműködésre, a környezetvédelem, klímapolitika; a kormány nemzetpolitikai törekvéseinek támogatása is része a feladataiknak.  A cél, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén elfoglalja méltó helyét a megyék közt. Ehhez szükség van a sajtó együttműködésére, a megfelelő kommunikációra.

Ezt követően az elnök ismertette az aktívabb megjelenés részleteit: meghívók, sajtóanyagok, közlemények, facebook, instagram. Saját csatornaként rendelkezésre álló Kulcs magazin és a baz.hu portál. Felvetette az oda-vissza működő hírátvételt, a megyei önkormányzat integráló szerepéhez kapcsolódóan ernyő szerep felvállalását. A közös cél: minél több embert bevonni a megyei kommunikációba.  

Szabó Gergely ismertette az általa menedzselt szakterületeket. A megyei kommunikáció koordinálása, a klímastratégia, szénbányászat, környezetvédelem, a civil kapcsolatok, a nemzetiségi önkormányzatokkal való kapcsolattartás, az innováció és K+F.  Ezt követően szólt a megyei önkormányzat ernyőszervezeti tevékenységéről, amelyhez kommunikálni kell. Bejelentette, hogy felállt az ezzel kapcsolatos stáb. „Azon dolgozunk, hogy minél szélesebb körben elérje a lakosságot” – jelentette ki Szabó Gergely. Számítanak a regionális és a helyi média együttműködésére, hiszen például az ózdiakat is érdekelheti, hogy mi történi Dél-Borsodban.  

„Ezen túlmenően országos szinten is tudunk kommunikálni olyan témákban, amelyek nem csak Borsod-Abaúj-Zemplén számára fontosak, példaértékűek.” Ezzel kapcsolatban partnerséget ajánlott a jelenlévőknek: „Nézettséget, hallgatottságot, olvasottságot generálni. Erősítsük egymást!” – javasolta az alelnök.

A tájékoztatót követően kötetlen eszmecserét folytatott Bánné dr. Gál Boglárka, Szabó Gergely és a sajtó képviselői.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!