2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Forralt bor és tepertő Görömbölyön
51531-2

Forralt bor és tepertő Görömbölyön

Forralt bor és tepertő, egyéb disznóságok. Kell ennél jobb étek és ital egy hideg téli napon? No és még ha ehhez jó társaság, baráti hangulat, kellemes műsor is társul, akkor ez már a Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Nap.

Tizedik alkalommal invitálta a Görömbölyi Borbarátok Hagyományőrző egyesülete a város és a környék lakosságát a fesztiválra.

Zsófi János, a rendező csapat tagja elmondta, hogy az idén nyolc csapat versenyzett a zsűri és a nagyérdemű kegyeiért.

Találkoztunk olyan csapattal, – csíksomlyói áfonyás forralt bort kínáltak,- akik már évek óta részt vesznek a rendezvényen. A tepertőjük is nagyon finomra sikeredett. Már kora délelőtt elfoglalták helyüket a főzőverseny résztvevői, s mindenhol nagy gonddal sütöttek, főztek a csapatok. A kilencedik Ökumenikus Vincze Napi Vesszőszentelés után a színpadon egész délután együttesek humoristák váltották egymást szórakoztatva mindazokat akik kilátogattak a rendezvényre. Kora délután Veres Pál Miskolc város polgármestere is megtisztelte a rendezvényt személyes részvételével.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!