2026. 06. 29. hétfő

Péter, Pál

1 EUR 354 HUF
1 GBP 411 HUF
Kezdőlap » Hírek » Sport » Magyar Levente: több mint 13 ezer munkahelyet teremtenek a tavaly érkezett nagyberuházások
royal_magazin_PNG

Magyar Levente: több mint 13 ezer munkahelyet teremtenek a tavaly érkezett nagyberuházások

A tavaly érkezett 101 nagyberuházás több mint 13 ezer munkahelyet teremt, és kiemelkedő helyezést biztosít Magyarország számára a globális beruházási rangsorban – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára. Magyar Levente üdvözölte, hogy Magyarország egyre inkább a magas tudástartalmú ágazatok befektetési célpontja, mivel az így keletkező munkahelyek is nagyobb értéket állítanak elő. Véleménye szerint erre utal az is, hogy a tavalyi nagyberuházók a korábbiakhoz képest átlagosan 50 százalékkal magasabb fizetéseket kínálnak a munkavállalóiknak. Kedvezőbbé vált 2019-ben a nagyberuházások területi eloszlása is, hiszen Budapestet, Pest és Komárom-Esztergom megyét Szabolcs-Szatmár Bereg, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye követi a befektetési rangsorban – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte emellett azt is, hogy az új álláslehetőségek harmadát három távol-keleti állam, Kína, Japán, valamint a 2019-es befektetői rangsort vezető Dél-Korea vállalatai teremtik meg. A tavalyi nagyberuházói munkahelyteremtés világviszonylatban is kiemelkedő, hiszen ez alapján Magyarország tavaly a 16. helyre, lakosságarányosan számolva az 5. helyre került – mondta a globális összesítésre hivatkozva Magyar Levente. Jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy a belföldre érkezett befektetések a 11. helyet érték el hozzáadott érték alapján a globális rangsorban, a kutatási és fejlesztési célú beruházásokban pedig a 9. helyen áll Magyarország a tavalyi adatok szerint.     A rekordösszegű, csaknem 1705 milliárd forintnyi beruházás – mint fogalmazott – nem csupán Magyarország nemzetközi pozíciójára nézve előnyös, de a magyar emberek számára is kedvező eredmény. Az államtitkár szerint ez is indokolja, hogy a kormány folytatja a befektetéseket vonzó infrastruktúrák, elsősorban a közlekedési lehetőségek fejlesztését. Kiemelte ezek közül az autópálya-összeköttetések bővítését a szomszédos országokkal. A következő 3-4 év során 4-ről 12-re nő a határig érő gyorsforgalmi utak száma, jelentősen javítva Magyarország összeköttetését a legjelentősebb külkereskedelmi partnerekkel – tette hozzá. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés