2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Sokan választották tavaly az ÉSZAKERDŐ erdei vasútjait
51491

Sokan választották tavaly az ÉSZAKERDŐ erdei vasútjait

Megközelítette a 285 ezret az ÉSZAKERDŐ Zrt. erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2019-ben. A Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csaknem 245 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a 40 ezret – tájékoztatott Zay Adorján, az erdészeti társaság vezérigazgatója.

Az erdőgazdaság munkatársai különféle programokat szerveztek év közben mindkét vonalon. A LÁEV-nél közlekedett a Zúzmara-, a Pirostojás-, a Vadászkürt- és egy önkéntes akcióhoz kapcsolódó Véradó Expressz. Ismét kiemelkedő érdeklődés kísérte a Diósgyőri Mikulásvonatot. A “Diósgyőrért” Közhasznú Alapítvánnyal közösen, 17. alkalommal megrendezett több mint három hetes rendezvény során több mint 20 ezren váltottak jegyet a meghirdetett járatokra.
A PÁEV-nél a hagyományosan népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozás már kétnapos program volt, közlekedett a Pünkösdi Zenés különvonat, valamint  a régmúlt idők hangulatát idéző, fával rakott szerelvény, a vasútfotósok és kisvasútbarátok örömére.
Az év során elkészült a „Kisvasutak” mobiltelefonos applikáció, ami elsősorban az erdei vasutak menetrendjéről, díjszabásáról és a környékbeli látnivalókról tartalmaz információkat.  Az Agrárminisztériummal együttműködő Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter pályázatot írt ki a megvalósításra, Az ÉSZAKERDŐ Zrt. a pályázat lebonyolításában és az alkalmazás fejlesztésében szakmai partnerként vett részt. Az alkalmazás a Google Play áruházból ingyenesen tölthető le.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!