2026. 04. 30. csütörtök

Katalin, Kitti

1 EUR 364 HUF
1 GBP 420 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Zene/könyv/film » Rablásreakció
51494

Rablásreakció

Minden szülő egyik legnagyobb rémálma, hogy elveszti gyerekét. A lánc című regényben ez konkrétan emberrablás formájában történik. A tettes olyan feltételeket ajánl, amelyből gyakorlatilag képtelenség kiszállni, és a szülőknek nincs más választása, mint eleget tenni a követelésnek. Az efféle alapfelállású sztorival kapcsolatban felmerülhetnek kétségek abban a tekintetben, hogy kliségyűjteménnyé alakul a cselekmény – Adiran McKinty-nek ezt sikerült elkerülnie.

A történet főhőse Rachel, egy egyedülálló édesanya, aki telefonhívásból tudja meg, hogy lányát, Kiley-t elrabolták. Ha még hozzátesszük, hogy az elkövetőnek a váltságdíjon kívül egyéb követelése is van, akkor nehéz nem együltő helyünkben elolvasni a könyvet. Ez a feltétel pedig: az elrabolt gyerek életének ára egy másik gyermek elrablása. Egy szülőnek ilyet tenni igazi csapás.

Az író több szereplő nézőpontját is megmutatja. Rachel heroikus utat jár be, nemcsak a fenti, hanem azon okból kifolyólag is, hogy záros határidőn belül játékossá kénytelen válni, aminek folyamán a hétköznapi külvárosi háziasszony és édesanya elsajátítja a bűnözői gondolkodást. Az elkövetőt is közelebb hozza hozzánk: megismerhetjük múltját és azt is, miként tért gonosz útra. E szemszögből érdekes Rachel esete, hiszen ő alapvetően jó ember, azonban kényszerűségből rossz tetteket is végre kell hajtania – hiába, a cél szentesíti az eszközt.

A lánc egy sötét hangulatvilágú krimi, amelyben Adrian McKinty-nek magas fokot sikerült elérnie a szórakoztatás létráján: a történet ütősen indul, amely így azonnal magába szippant. Az alapkoncepció igen ötletes, amely a jó kezdéssel együtt fenntartja a cselekmény intenzitását és sodrását.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

141694

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

Hazamegy a férj és újságolja a feleségének:
– Képzeld, azt hallottam, hogy a postás egy kivételével minden nőt
lefektetett az utcánkban!
– Igen? Fogadni mernék, hogy az a beképzelt Erzsi lehet az a
szomszédból!

Egy pasi elmegy az orvoshoz:
– Doktor úr, nagy baj van, kényszerképzeteim vannak!
– ?
– Az a rögeszmém, hogy bele kell dugnom a péniszem az
uborkaszeletelőbe!
– Ember, ne tegye! Felírok gyógyszert, jöjjön vissza egy hét múlva!
Egy hét múlva:
– Nos uram, hogy van?
– Köszönöm, prímán. De képzelje, a gyógyszer nem sokat ért, mégis
beleraktam a péniszem az uborkaszeletelőbe!
– Szent ég! És mi történt?
– Kaptam egy fegyelmit. Az uborkaszeletelőt meg elbocsátották.

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés