Ian McDonald esetére remekül illő a következő helyzetleírás: író tervez, történet végez. Az történt ugyanis a Luna sorozatottal, hogy muszáj volt az írónak még egy kötettel megtoldania az eredetileg tervezett két kötetet. Az Ordasholdról túlzás nélkül állítható, hogy jobbra sikeredett az Újholdnál, és s végén elég magasra dobta fel a labdát – kérdés, hogy a befejező résznek sikerül-e azt lecsapnia.
Az első részben tanúi lehettünk a Holdat irányítás alatt álló öt dinasztia egyikének bukásának; akik túlélték a brutális leszámolást, bujdosásra kényszerültek. A rutinos sci-fi olvasóknak nem nehéz kitalálnia, hogy a Corta-család bizony megkísérli a hatalom visszaszerzését. Ehhez viszont rendkívül nehéz és példátlan kihívással kell szembenézniük – ez a feladat egészen konkrétan Lucasra hárul, ami nem más, mint a Földre szállás. A motiváció szorosabb, mint gondolnánk. Bizonyára népes azoknak a tábora, akik azért szurkolnak, hogy a Corták feltámadjanak hamvaikból és főnixként térjenek vissza.
A történet mások szálán tömény és gátlástalan acsarkodás folytatódik, és a hatalomhajhász, önző önérdekkövetés kifürkészhetetlen, girbe-gurba útjai eredményeképp nem lehetünk biztosak abban, kiknek érdekei találkoznak vagy éppen ütköznek. Ezáltal lépten-nyomon meglepetésekbe és fordulatokba ütközhetünk, ami segít fenntartani az érdeklődést és a sokszor sodró lendületű olvasást; valamint lehetőséget teremt a jellemfejlődésre, sorra felfedve erényeket és hiányosságokat, botlásokat egyaránt.
Érdemes tudni, hogy McDonald szeret hosszas leírásokba bocsátkozni, így azoknak ajánljuk elsősorban a szerzőt és a művet, akik szeretnek elmélyedni a cselekményben, helyszínekben, jellemekben. Abszolút megéri, egyrészt a fent már kifejtett okokból kifolyólag, másrészt pedig a kifinomult stílus és a próza miatt is. A Luna részletes, komplex fest a holdi életről – érdekes és egyedi elképzelés jövőbeli életünkről.
