2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Hétfő dél: dolgoznak a hólapátok, a szórókocsik
51240

Hétfő dél: dolgoznak a hólapátok, a szórókocsik

Sok miskolcinak okoz bosszúságot a mostanra kialakult hóhelyzet. Veres Pál Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere folyamatosan egyeztet a Miskolci Városgazda Kht. szakembereivel, minél nagyobb erőket vessenek be annak érdekében, hogy a havazás inkább örömöt okozzon, mint gondot. 

A szakemberek igyekeznek mihamarabb megoldani a problémákat, a közlekedőktől – gyalogosoktól, autósoktól egyaránt – pedig azt kérik, legyenek körültekintőek, óvatosak és vigyázzanak egymásra is!

 Mintegy két és fél száz ember dolgozik (közfoglalkoztatottak, illetve belső állomány) a Városgazda kötelékében az úgynevezett kézi síkosságmentesítésen a város utcáin. Az önkormányzati cég tájékoztatása szerint minden városrészben folyik a villamos- és autóbuszmegállók letakarítása a hótól. Ugyanígy a gyalogátkelőhelyeké is, bekötőutaké is.

A gépi hóeltakarítás, az utak csúszásmentessé tételének folyamatában hét gép vesz részt, amelyek jelenleg a következő körzetekben teljesítenek szolgálatot: Bükkszentlászló, Berekalja, Kilián (Könyves Kálmán és Lorántffy utcák), Komlóstető, Bodótető, Feszty és Árok utcák, Görömböly, Hejőcsaba, Diósgyőri városrész, továbbá a csanyiki Állatkert.

Több lakossági bejelentés érkezett a Hóügyelet diszpécserszolgálatára a mellékutcákra vonatkozóan, elsősorban Miskolctapolcát, az Előhegy utcát, Görömbölyt illetően. Ezek segítik a Hóügyelet munkáját, továbbra is várják.

Az MVK-soknak a Bodótetőn és a Gömöri pályaudvarnál gyűlt meg a bajuk a közlekedési nehézségekkel a délelőtt folyamán, az illetékesek már dolgoznak a probléma megoldásán.

Útellenőri jelzések szerint akadtak fennakadások Komlóstetőn, a Diósgyőri városrészen, illetve az Avason is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!