…Hangos, ugyanakkor szívmelengető motorzúgás hallatszik a távolból, majd hirtelen felbukkan egy piros-fehér autó, amely Monaco szűk utcáinak egyikén megállíthatatlanul száguld a Saint Devote felé.
A színek a nagy sebesség miatt kissé összemosódnak, de a sárga sisakot nem lehet nem észrevenni. Aztán sokáig semmi. Senna az, aki a többiektől elnyúlva szinte megszállottan űzi McLaren-Hondáját, ismerve annak minden egyes elemét, porcikáját. Az autó engedelmeskedik, gép és ember szinte eggyé válik. A garázsban Ron Dennis és a mérnökök figyelik pilótájuk lélegzetelállítóan gyors köreit. Szinte irreális az, amit Ayrton művel a volánnál. Teljesen átszellemülve, ahogy Ő mondja, Istentől vezérelve. A McLarennél mindenesetre legalább nyugodtak lehetnek, hisz ez alkalommal – az ősrivális Alain Prost hátrányát látva – talán majd egy összetűzésektől mentes, sima vasárnap lesz. Nagyon sima persze nem lehet, hisz Ayrton más, mint a többiek. A versenyhétvégék során megszűnik számára a külvilág, a legapróbb részletekig elmélyed a munkájában, illetve szenvedélyében, amely csakis a tökéletességben, azaz győzelemmel végződhet. Az autóból kiszállva a brazil bajnok újabb és újabb kérdésekkel és felvetésekkel áll elő az „övéi” között. Az időmérő edzést követően már a legtöbben a szállodában ejtőznek, Ayrton még nem végzett. Kivesézi az autó-, a motor viselkedését, ami máskülönben nem olyan nehéz, miután egy-egy kör minden egyes pillanata megvan a fejében. Az is biztos meg lett volna neki, hogy 25 évvel ezelőtt, azon az átkozott imolai versenyen az autója (amely ezúttal megtagadta parancsát) miért választotta inkább a Tamburello kanyar betonfalát…
Ayrton Senna negyed évszázada már, hogy nincs közöttünk, de zseniális versenyzése és karizmatikus személyisége ma is, erejéből mit sem veszítve hat a brazilt még versenyezni látó emberekre és a most felnövő, autósportot szerető gyerekekre egyaránt. Mert a betűk, leírt szavak önmagukban igen kevesek lennének ahhoz, hogy milliók emlékezetében tartsák a leggyorsabb és a tökéletességhez legközelebb kerülő autóversenyzőt.
Senna fanatikus módon mindig a legjobb akart lenni, de nem csak magából és az autójából akarta kihozni a maximumot, a csapatától vagy az FIA-tól éppen úgy profi munkát várt el, ahogy (a pályán való viselkedés szempontjából) a versenytársaktól is. Az igazságosság és a biztonság jegyében. „Nem fair az edzéselsővel szemben, ha az első rajtkocka a pálya előnytelenebb, koszosabbik oldalára van felfestve. Ha megszeged az írott vagy akár íratlan szabályokat, akkor tiszteletlen vagy…” Ayrtonnak világos elképzelései voltak. Bár félénk fiú volt, mindig határozottan kiállt a véleménye mellett, akkor is, ha sejtette, hogy a huszonnyolc versenyzőből csak négyen-öten támogatják majd észrevételét. Észérvekkel és hosszas, olykor indulatos monológjaival a legtöbb esetben mégis elérte a célját. Kivívta, hogy tiszteljék. Ha nem a stílusáért, az eredményeiért mindenképp. Kettősségét mutatja, hogy ő maga viszont sokszor ellentmondást nem tűrően viselkedett a pályán. Képes volt kockáztatni az életét a világbajnoki címért, vagy akár egyetlen kanyarért is, ha a vezető pozíció épp közte és Alain Prost között dőlt el. Mert a legjobbnak kellett lennie. Bármilyen áron. Mégis, ha valaki balesetet szenvedett, Senna volt az első, aki önkívületi állapotban rohant az összetört autóban tehetetlenül ülő versenyzőtársa felé. Ilyenkor még közelebb érezte magához Istent, tudatosult benne, hogy az élet múlandó.
A pályán kívül kedves, nagylelkű fiatalember volt. Akinek, miután nagyon gazdag családba született, nem számított a Forma-1 jelentette csillogás, a pénz, a saját határainak keresésén és a győzelem adta örömön és megelégedésen túl a hazájáért versenyzett. Egy percre sem feledkezett meg az országa és városa nyomornegyedeiben élő emberekről. A birtokán dolgozóknak saját házat biztosított, emellett fiatalokat csábított gokartpályájára, hogy ne kallódjanak el, hogy kövessék álmaikat. Alapítványokat hozott létre és támogatott, hírnevét arra használta fel, hogy felhívja a világ figyelmét Brazíliára. Nemzeti hőssé vált és a Forma 1 hősévé is. És nem csak az eredményei, korát meghaladó zsenialitása és nagylelkűsége miatt. Senna egyike azon keveseknek, akik képesek voltak talán a legnagyobb dologra. Az egységesség, az összetartozás érzését megteremteni emberek millióiban. Huszonöt év után is…
Farkas Lívia
