2026. 06. 30. kedd

Pál

1 EUR 356 HUF
1 GBP 413 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » A Katalin köztől a Bosch felé kerékpárral
royal_magazin_PNG

A Katalin köztől a Bosch felé kerékpárral

Az úgynevezett Bosch–Katalin kerékpárút nem egy hasonló „nevű” hírességről kapta elnevezését, hanem a végpontjairól. A belvárosi Katalin köztől indulva a városi bicikliút-hálózatot hivatott összekötni a település legészakibb csücskével, azaz a Bosch üzem környékével. Korábban már megvalósult – jórészt felfestések segítségével, a meglévő járda- és útszakaszokon – a beruházás első üteme, most következik a második, amely már jelentős részben önálló útszakasz kiépítéséből áll.

A Szentpéteri kapui húszemeletestől folytatódik a kerékpárút, és halad az út jobb (keleti), később a bal (nyugati) oldalán, gyakorlatilag a megyeszékhely határáig; ott egy később másik projekt függvénye lehet a Szirmabesenyő felé való továbbépítése. A jelenlegi fázis 2,3 kilométer hosszt jelent.

Jelenleg a terület előkészítése folyik, ami több helyen fakivágást jelent; ebből lehetőség szerint szociális alapon hasznosítandó tűzifa lehet. A megyei kórháznál lévő „befelé” irányú buszmegállót is odébb kell kicsit helyezni. További észrevehető változás lesz jelen beruházás befejeztével, hogy a korábban felfestett, illetve megépült Zsolcai kapui szakaszon a térkövezést ki kell cserélni biztonsági okokból, előírás szerint „simább” burkolatra. Ennek keretében valósulhat meg a kerékpárutat és a járdát, illetve az autós parkoló-felületet elválasztani hivatott, ám idejekorán eltűnt-ellopott fém elválasztók pótlása is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés